Fordulatos mérkőzésen szerezte meg a három pontot Supka Attila együttese Rákospalotán. Waltner Róbert már az ötödik percben betalált, a hazaiak azonban fordítani tudtak. A csereként beállt Balaskó Iván kétszer is bebiztosíthatta volna a győzelmet a REAC-nak, azonban hibázott, ami megbosszulta magát: Roguy Meyé és Máté Péter gyönyörű gólokkal állította be a 2–3-as végeredményt.

Fotó: M. Németh Péter (archív)
Meyé szárnyalhatott a boldogságtól, egyenlített, majd csapata megszerezte a győzelmet is

Fotó: M. Németh Péter (archív)
Meyé szárnyalhatott a boldogságtól, egyenlített, majd csapata megszerezte a győzelmet is
Jól kezdte az idényt a REAC: a sárga-kékek tőlük ritkán látott magasságba kerültek, két forduló után a harmadik helyen álltak! Bár az első fordulóban gyenge mérkőzésen döntetlent értek el a DVTK ellen, a második fordulóban csak örvendhettek a rákospalotai szurkolók, hiszen Pakson győztek 3–1-re.
A Zalaegerszeg talán éppen emiatt érezhetően komolyan vette a mérkőzést, már a második percben Roguy Meyé megtornáztatta Szántai Leventét, majd az ötödik percben Waltner Róbertet csak szabálytalanul tudta megállítani Dinka Balázs. Bede Ferenc 11-est ítélt, Waltner pedig értékesítette azt.
NÉZZE MEG NB I-ES ADATBANKUNKAT!
A gólváltás után ellaposodott a találkozó, és csak a mezőnyben folyt a játék. Az első félórában élvezetes mérkőzést láthatott a mintegy 500 fős közönség, az első félidő utolsó negyedórájában azonban a lövések és pontos passzok is elmaradtak a játékosoktól, viszont annál több volt az indulat, főleg a zalaiak csatára Meyé kakaskodott sokat a hazai védőkkel.
A második félidőt már a hazaiak kezdték jobban, Lisztes átadása után Dancs Roland óriási gólt lőtt Vlaszák Gézának.
Hiába szerezte meg azonban a vezetést a hazai együttes az első félidő elején, a győzelmet nem tudtak megkaparintani.
A 75. perc környékén a csereként beállt Balaskó Iván két ziccert is hibázott, ami sorsdöntőnek bizonyult.
Az utolsó 10 percben a kapujához szegezték a vendégek ellenfelüket, és Meyé valamint Máté Péter gyönyörű góljaival elhozták a három pontot Rákospalotáról.
SOPRONI LIGA

Nézőszám: 500 |
Játékvezető: Bede |
Asszisztensek: Kelemen A., Fehér Gy. |
REAC | ZALAEGERSZEG |
12 Szántai | 1 Vlaszák |
2 Dinka | 8 Tóth Z. |
8 Kapcsos | 22Mijatovic |
7 Cseri | 6 Botis |
17 Horváth G. | 4 Szamosi |
6 Kőhalmi | 26 Zsömlye |
5 Sallai B. | 16 Máté P. |
20 Erős | 15 Petneházi |
21 Lisztes | 10 Hajdú N. |
15 Dancs | 9 Waltner |
11 Nyerges | 21 Meyé |
Vezetőedző: Aczél Zoltán | Vezetőedző: Supka Attila |
Gólszerzők: Waltner (5. 11-esből), Nyerges (17. 11-esből), Dancs (50.), Meyé (80.), Máté P. (87.) |
Csere: Petneházi h. Davidov (54.), Zsömlye h. Alomerovics (58.), Dinka h. Balaskó (67.), Kőhalmi h. Nagy T. (68.), Lisztes h. Jeremiás (84.) |
Sárga lap: Zsömlye (17.), Meyé (27.) Petneházi (46.), Erős (60.), Dinka (66.), Nagy T. (68.) |
Legfrissebb hírek

Nyolcezer ember előtt léphet pályára a Ferencváros
Labdarúgó NB I
2009.08.07. 14:17

Videó: nézze meg a Debrecen Pápának lőtt két gólját!
Labdarúgó NB I
2009.08.02. 02:13

<b>Soproni Liga: a Vasas otthonában győzött a Győr</b>
Labdarúgó NB I
2009.07.31. 21:14
Ezek is érdekelhetik