Világos: elkezdődött a 2008-2009-es idény, az MTK-é az első trófea

Vágólapra másolva!
2008.07.20. 23:10
Címkék
Tizenegyesekkel 3–2-re az MTK nyerte a 2008-as Szuperkupát. Gyenge színvonalú találkozón, 0–0-s rendes játékidőt és hosszabbítást követően a debreceni stadionban kialudtak a fények. Miután rendbe hozták a világítást, a vendégek céloztak jobban, a debreceniek három büntetőt is kihagytak.
Rudolf (balra) azon kevesek közé tartozott, akik berúgták a büntetőt
Foró: MTI
Rudolf (balra) azon kevesek közé tartozott, akik berúgták a büntetőt
Rudolf (balra) azon kevesek közé tartozott, akik berúgták a büntetőt
Foró: MTI
Rudolf (balra) azon kevesek közé tartozott, akik berúgták a büntetőt

Kellemes idő fogadta a csapatokat, ugyanakkor a várt telt ház elmaradt.

Kiegyenlített játékot hozott az első félidő, többnyire távoli lövéseket lehetett feljegyezni, de mindkét kapus magabiztosan hárította a próbálkozásokat.

Az MTK legaktívabb tagja a bal szélen többször zavart okozó Bori Gábor volt, míg a hazaiak támadásai többnyire Rudolf Gergelyre voltak kihegyezve.

A legközelebb a 17. percben jártak a hazaiak a vezetés megszerzéséhez, amikor Rudolf kapott labdát Igor Bogdanovicstól, majd pár lépést követően a bal felső sarok fölé tüzelt.

Több szót nem is érdemes az első játékrészre vesztegetni, annál is inkább, mert a második sokkal jobb játékot hozott.

A DVSC kettőt cserélt a szünetben, aminek meg is lett az eredménye. A beálló Czvitkovics Péter és Kerekes Zsombor sokkal veszélyesebbé tette a hazaiak támadójátékát, akik egyértelműen átvették a kezdeményezést.

Olyannyira, hogy ezúttal már veszélyes helyzetekig is eljutottak. Véghnek kellett többször is bravúrral hárítania, de a rutinos kapus állta a sarat.

Előbb Leandro felpattanó lövését tornázta kapu fölé, majd Czvitkovics veszélyes szabadrúgásánál avatkozott közbe az utolsó pillanatban.

Az MTK csak szórványos ellentámadásokkal tudott némi zűrt okozni Csernyánszki Norbert kapuja előtt, többnyire továbbra is távoli lövésekkel operáltak a vendégek. Meglátszott Kanta József hiánya a kék-fehérek játékán.

A debreceniek több, szemre is tetszetős támadást vezettek. Egy ilyen végén került helyzetbe a 80. percben Leandro – Kerekes tálalt elé –, de a brazil származású játékos egy cselt követően a bal oldali kapufa mellé gurított.

Már mindenki a hosszabbításra készült, Czvitkovics azonban nem szeretett volna túlórázni, és egy remek csavarással próbálta bevenni Végh kapuját. A mai napon azonban ez nem volt egyszerű feladat, a kék-fehérek kapusa látványos mozdulattal védte meg a sarokban lakó pókcsaládot.

Jöhetett a hosszabbítás, melyben kisebb meglepetésre az MTK kezdett támadóbb felfogásban, Bori egy alkalommal például ígéretes szituációban lőhetett, de blokkolták lövését.

Az egész mérkőzés legnagyobb helyzetét a csereként beállt Kulcsár Tamás hagyta ki a 115. percben, miután egy magas labdára ő csapott le a leghamarabb, tolt egyet rajta, de 8 méteres lövése már gyengére sikerült, így Csernyánszki lábbal hárítani tudott.

Jöhettek a büntetők, de előtte még kialudtak a fények a debreceni stadionban, tovább borzolva ezzel a kedélyeket.

A fények végül visszajöttek, így újra a játékosoké volt a főszerep: a kényszerszünet után az MTK játékosai céloztak kevésbé rosszul, így 3–2-re megnyerték a tizenegyesrúgásokat, és ezzel együtt a Szuperkupa 2008-as kiírását is

Mondhatni, szimbolikus kezdet volt...

A közvetítés megtekintéséhez kattintson ide!

SZUPERKUPA


Helyszín: Debrecen, Oláh Gábor utcai stadion
Nézőszám: 4 000
Játékvezető: Bede
Asszisztensek: Szpisják, Albert

A KEZDŐCSAPATOK
DVSC-TEVA MTK BUDAPEST
Csernyánszki Végh
Nagy Z. Horváth L.
Szűcs I. Lambulics
Komlósi Pintér Á.
Takács Z. Pollák
Kiss Z. Nagy G.
Huszák Zsidai
Leandro Pátkai
Szakály Szabó Á.
Rudolf Bori
Bogdanovics Urbán
Klubmenedzser: Szakmai igazgató:
Herczeg András Garami József

Gólszerző(k):
Cserék: Bogdanovics helyett Kerekes, Szakály h. Czvitkovics (mindkettő a szünetben), Nagy h. Bíró (78.), ill. Nagy h. Pál (szünetben), Szabó h. Kecskés (75.), Urbán h. Kulcsár (99.)
Sárga lap: Komlósi (22.), Szakály (40.), Huszák (64.), Kiss Z. (114.), Kerekes (117.), ill. Nagy G. (45.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik