A Loki ötödik, a Honvéd tizenhatodik alkalommal a fináléban

Vágólapra másolva!
2008.05.27. 19:18
Akárcsak tavaly a 67., idén a 68. Magyar Kupa döntőjében is a Debrecen és a Honvéd csap össze. Összeállításunkban korábbi felvételek segítségével visszatekintünk korábbi Magyar Kupa-mérkőzésekre. Videón Pavol Durica elképesztő öngólja, a 2007-es tizenegyes párbaj, és az 1999-es, a 2004-es, valamint az 1988-as kupadöntő.
Fotó: NS archív
Fotó: NS archív

A kupadöntő főpróbája egyik csapatnak sem sikerült jól, a debreceniek pénteken 2–2-t játszottak a tavasszal minden élcsapattal „kekeckedő” Pakssal. Így a Loki „felkínálta” a lehetőséget az MTK-nak a bajnoki cím megszerzésére, a kék-fehérek pedig éltek is vele.
Garami József csapata hétfőn a REAC 3–0-s legyőzésével végleg szertefoszlotta a hajdúságiak azon törekvését, hogy harmadjára is megvédjék bajnoki címüket.

A kispestiek szerdai ellenfelüknél kínosabb eredményt értek el a hétvégén, Nyíregyházán ugyanis 3–0-s vereséget szenvedett a Supka Attila távozása után Vass László által dirigált gárda.

A Ligakupa nagydöntőjében a Fehérvár győzte le a DVSC-TEVA csapatát, így hát a téli álomból tavaszi rémálomba merülő Budapest Honvédot kell legyűrniük a Magyar Kupában, ahhoz, hogy ne három ezüsttel zárják a 2007-2008-as évadot.

Természetesen igyekszünk komolyan venni a visszatekintést, de ehelyütt kénytelenek vagyunk egy abszurd jelenettel kezdeni.

A Debrecen nem mindennapi öngólnak köszönhetően jutott túl a Fehérvár elleni negyeddöntőn. A 87. percben 2–1-es állásnál tizenegyeshez jutott a Loki: Dombi Tibort buktatta hátulról Mohl Dávid.

Ezután nem mindennapi jelenetsort láthatott a közönség. Takács Zoltán büntetőjét Sebők kivédte, de a kipattanó labdát Pavol Durica, a Fehérvár szlovák támadója Takácsot megelőzve hatalmas erővel a saját kapujába lőtte.

Ritkán látható öngól volt – írtuk akkor, azóta persze gyakran megnézhettük a televíziókban, és most itt is:

DURICA ÖNGÓLJA ELŐDÖNTŐT ÉRT A LOKINAK



1999-ben is jól szórakozhattunk – kicsit másképpen - amikor a DVSC történetes során először játszhatott döntőt a kupában. A Garamvölgyi Lajos vezette Loki mindjárt győzelemmel kezdett, ugyanis a Lombard FC Tatabányát győzte le 2–1-re. Vácott 12 ezer néző előtt Bagoly Gábor szerzett vezetést a DVSC-Eponának, majd az 50. percben Kiprich József egyenlített, 10 perccel a vége előtt pedig Vadicska Zsolt fejesébe „botlott” bele a tatabányai kapus Gelei Károly.

DVSC-EPONA–TATABÁNYA, AZ ELSŐ FÉLIDŐ


DVSC-EPONA–TATABÁNYA, A MÁSODIK FÉLIDŐ



A Debrecen négyszer játszott kupadöntőt. 2001-ben a Videotont győzték le fölényesen 5–2-re. Két évvel később először fordult elő, hogy vesztesen vonultak le a pályáról a finálét követően, a Ferencváros győzte le az akkor DVSC-MegaForce néven futó csapatot 2–1-re.

A piros-fehér híveknek 2007-ig kellett várniuk, hogy kedvenceiket újra döntőben lássák, azonban ekkor sem sikerült a Lokinak elhoznia a kupát, a Honvédtól 2-2-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel kaptak ki.

A kispestiek gyakrabban jutottak el a végső fázisba a Kupában, mint idei vetélytársuk. A Honvéd eddig 15 döntőn vett részt, ebből hatszor (1926, 1955, 1964, 1985, 1989, 1996, 2007) hódította el a serleget.

A tavalyit megelőzően 2004-ben jutottak el a döntőbe, akkor a Ferencváros legyőzte őket 3–1-re. Május 5-én a Puskás Ferenc-stadionban, 4000 néző előtt Tököli Attila, Gera Zoltán, Sowunmi Thomas góljára csak egy kispesti válasz érkezett Bábik Tibor 75. percben szerzett gólja révén.

FERENCVÁROS–HONVÉD MK-DÖNTŐ 2004-BEN


AKKOR MÉG MNK DÖNTŐ, 1988: BÉKÉSCSABA–HONVÉD



Az egy évvel ezelőtti döntőben Ivancsics Gellért jutotta előnyhöz a Honvédot a 28 percben, amit az akkor még debreceni színekben játszó Zsolnai Róbert egalizált a 69. percben. A hosszabbítás 97. percében Bede Ferenc a Debrecennek megítélt egy büntetőt, amelyet Ibrahim Sidibe értékesített. A 104. percben Szabó Tibor is a 11-es pont mögé állhatott, és be is talált Balogh János hálójába. A hosszabbítás utáni büntető párbajból a fővárosiak jöttek ki jobban. A Lokitól csak Sidibe volt eredményes, míg a Honvédnál csak Edouard Ndjodo nem. Ivancsics, Genito, és Szabó Tibor találatainak köszönhetően összesítésben 5–3-ra győzött a Budapest Honvéd és 11 év után került Kispestre a Magyar Kupa.

2007-BEN 11 ÉV UTÁN 11-ESEKET KÖVETŐEN KUPAGYŐZTES A BP. HONVÉD

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik