Lejátszották a kötelező meccset: a Debrecen Siófokon ikszelt

Vágólapra másolva!
2008.04.23. 18:34
A Ligakupa elődöntőjének visszavágóján gólnélküli döntetlent játszott egymással a Siófok és a Debrecen együttese. Mivel a Loki az első találkozót 2-0-ra megnyerte, a fináléba jutott.
Balogh János jó kapusként úr volt a Loki kapuja előtt
Fotó: Danis Barna
Balogh János jó kapusként úr volt a Loki kapuja előtt
Balogh János jó kapusként úr volt a Loki kapuja előtt
Fotó: Danis Barna
Balogh János jó kapusként úr volt a Loki kapuja előtt

Már az első mérkőzésen megnyugtató előnyt szerzett a Debrecen, így a visszavágón is végig higgadt és nyugodt játékot mutathatott be a bajnokcsapat.

Herczeg András együttese ennek megfelelően az első pillanatoktól uralta a játékot. A harmadik percben Szatmári távoli (és egyben sikertelen) lövése vezette föl a találkozót, majd két perccel később Bogdanovics hibázott ziccerben.

A kezdeti Loki-fölény után stabilizálta játékát a Siófok, aminek következtében kiegyenlített játék folyt a pályán az első félidő hátralévő részében.

A DVSC már nem nagyon akarta erőltetni a támadásokat, míg a hazaiak egész egyszerűen nem hittek abban, hogy le tudják dolgozni összetettbeli kétgólos hátrányukat.

A szünet utáni játék némiképp hasonlított az első játékrész végére. Továbbra sem bírtak egymással a csapatok, az első említésre méltó lehetőségik majd egy negyedórát várni kellett - ekkor azonban Bogdanovics hatalmas helyzetben hibázott.

Az első meccsen két gólt szerző Chigou hozta óriási helyzetbe csapattársát, ám Bogdanovics öt méterről nem tudta eltalálni a hazai kaput.

Szépen lassan csordogált a mérkőzés, mindössze egy-két helyzet tarkította a találkozót. A hazai oldalon Gajda, majd Magasföldi próbálta csökkenteni csapata összetettbeli hátrányát, ám a Loki gondosan őrizte előnyét, ami végül így továbbjutást ért.

A Debrecen 2-0-s összesítéssel jutotta Ligakupa tavaszi kiírásának döntőjébe.

LIGAKUPA, TAVASZ

ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BFC SIÓFOK–DVSC-TEVA 0–0
Siófok, 150 néző. Vezette: Hawla Husszein (Vámos, Ali Eisa Rasheed)
BFC SIÓFOK: Sánta – Ambrus, Csóka (Magasföldi, a szünetben), Forgács, Köntös – Popovics – Bonifert (Melczer, a szünetben), Basara (Horváth A., 59.), Homonyik – Gajda, Horváth B.
Vezetőedző: Aldo Dolcetti
DEBRECEN: Balogh J. – Nagy Z., Máté P. (Nagy R., 16.), Szűcs I., Szatmári Cs. – Dombi, Demjén, Szakály P. (Rudolf, 60.), Éles – Bogdanovics, Chigou
Klubmenedzser: Herczeg András
Jó: Ambrus, Forgács, Horváth B., ill. Szűcs I., Szatmári Cs., Chigou
Továbbjutott: a DVSC 2–0-s összesítéssel

MESTERMÉRLEG
Aldo Dolcetti: – A végeredmény számunkra kedvezőtlen, de azért örülök. A csapat az első félidőben jól muzsikált, a másodikban már kevésbé.
Herczeg András: – Mindkét oldalon kimaradtak a helyzetek, igazságos eredmény született. Célunkat elértük, döntősök vagyunk.
Legfrissebb hírek

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

A DVSC bejelentette a Real Madridtól érkező támadó szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 18:50

Szűcs Tamás: Ez volt az egyik legjobb meccsem a DVSC-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 10:40

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
2025.08.23. 22:28

A Puskás Akadémia kikapott odahaza a Debrecentől!

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 19:50

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:52

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 13:39
Ezek is érdekelhetik