Igor Bogdanovics négy gólt vállalt a debreceni féltucatból

Vágólapra másolva!
2008.04.08. 20:08
A Magyar Kupa első elődöntőjének visszavágóján könnyedén, az erőlködés legapróbb jele nélkül 6-0-ra verte a DVSC a kupa mezőnyének egyetlen állva maradt másodosztályú csapatát. Czvitkovics beállítása új színt hozott a Loki játékába, Bogdanovics pedig a végén alig akarta abbahagyni a góllövést.
Bogdanovics (pirosban) a végén tarthatlannak bizonyult
Fotó: Czeglédi Zsolt
Bogdanovics (pirosban) a végén tarthatlannak bizonyult
Bogdanovics (pirosban) a végén tarthatlannak bizonyult
Fotó: Czeglédi Zsolt
Bogdanovics (pirosban) a végén tarthatlannak bizonyult

Meglehetősen családias légkörben, jóindulatúan számolva is alig 800 néző előtt veselkedett egymásnak a hazai pályán futballozó DVSC és az Integrál DAC. A bajnoki címvédőnél meglehetősen alacsonynak mondható érdeklődésen persze nincs mit csodálkozni: az első meccsen 4-1-re győzött a Loki, és az időjárás – szakadó eső –, sem fogadta kegyeibe a csapatokat.

Mindemellett még a pályára küldött 22 játékos sem törte magát különösebben, hogy a kilátogató párszáz nézőt kiszolgálja. Ezt jelzi, hogy az első 45 percben mindössze két komoly helyzetet hoztak össze a fiúk – leszámítva Igor Bogdanovics 36. percben esett lesipuskás gólját, amellyel Herczeg András legénysége eldöntötte a döntőbe jutás kérdését is.

A második félidőre a hazaiak szakvezetője pályára küldte Czvitkovics Pétert, akinek beállása fordulatot hozott a mérkőzésbe. A volt MTK-s előbb egy szép akció végén megduplázta csapata vezetését, majd kiharcolt egy büntetőt, amit Bogdanovics értékesített.

A csatár nem elégedett meg két góllal, bevállalt még kettőt, amely közé a fiatal Huszák találata is beékelődött, így alakult ki a mérkőzés képét nézve mindenképpen kissé túlzó 6-0-s végeredmény.

A DVSC végül kettős győzelemmel, 10-1-es összesítéssel jutott a Magyar Kupa döntőjébe.

MAGYAR KUPA


Helyszín: Debrecen
Nézőszám: 800
Játékvezető: Gaál Gy.
Asszisztensek: Ring, Butkai Zs.

A KEZDŐCSAPATOK
DVSC-TEVA Integrál-DAC
12 Balogh J. 1 Deli
33 Varga J. 2 Pásztor
16 Komlósi 4 Hegedűs N.
3 Szatmári 6 Töltősi
21 Fodor M. 12 Présinger
7 Dombi 17 Czanik
27 Demjén 8 Ludánszki
28 Nagy Z. 16 Müller
55 Szakály P. 21 Meggyes
10 Bogdanovics 7 Nagy T.
23 Szilágyi P. 11 Laki
Klubmenedzser: Vezetőedző:
Herczeg András Szentes Lázár

Gólszerző(k): Bogdanovics (36., 74. – 11-es, 87., 90.), Czvitkovics (71.), Huszák (85.)
Csere: Szakály helyett Czvitkovics (46.),Dombi helyén Spitzmüller (57.), Nagy Z. helyett Huszák (62.), ill. Pásztor helyett Csikós (46.), Nagy T. helyett Galántai (57.), Meggyes helyett Kalcsó (67.)
Sárga lap: Ludánszki (39.), Fodor (68.), Szatmári (76.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik