Idegenben harcolta ki a továbbjutást a Győr a Paks ellen

Vágólapra másolva!
2008.03.12. 16:14
Az Egervári Sándor vezette Győr az első félidőben két játékosát is elveszítette, sérülés miatt, de a cserék bizonyították, helyük van a pályán, a beálló Lappints Árpád és Sánta Attila rúgta a vendégek góljait. A hazaiak még szépíteni tudtak a meccs végén, de a fordításra már nem maradt erejük, így a Győr jutott a legjobb négy közé.
A győriek ezúttal a Paks elleni Ligakupa negyeddöntő visszavágón örülhettek, továbbjutottak az elődöntőbe
A győriek ezúttal a Paks elleni Ligakupa negyeddöntő visszavágón örülhettek, továbbjutottak az elődöntőbe
A győriek ezúttal a Paks elleni Ligakupa negyeddöntő visszavágón örülhettek, továbbjutottak az elődöntőbe
A győriek ezúttal a Paks elleni Ligakupa negyeddöntő visszavágón örülhettek, továbbjutottak az elődöntőbe

A mérkőzés első helyzetét a Paks alakította ki, a hazaiaknak az 5. percben sikerült gyors egymásutánban kétszer is eltalálni a felsőlécet.

Előbb Weitner Ádám emelte át a labdát a kiszaladó győri kapus, Varga Zoltán fölött, majd a felsőről visszapattanó játékszert Márkus Tibor ugyanoda lőtte.

Az első félidő további részében már a Győr játszott kapura veszélyesebben, a vendégeknél főleg a gaboni légiós, Arséne Copa alakított ki többször ígéretes helyzeteket.

Egervári Sándor, a győriek vezetőedzője már az első játékrészben elhasználta két cserelehetőségét, a 13. percben a sérült Kovács Zoltán helyére Kiss Zsolt állt be, majd a 23. percben Csermelyi Imre se tudta folytatni a meccset, a helyét Lappints Árpád foglalta el.

A csapatok 0–0-ás eredménnyel vonulhattak a szünetre.

A második félidő már nagyobb izgalmakat tartogatott a szurkolók számára, a 71. percben a csereként beállt Lappints kapott jó labdát középen, majd 10 méterről fordulásból lőtt a kapuba.

A 80. percben a második góljukat is megszerezték a vendégek, a hazai kapus, Kovács Attila óriási hibáját a szintén csereként pályára lépő Sánta Attila büntette góllal, a paksi kapus hazaadást követően gurított rossz helyre.

A 86. percben a hazaiak szépíteni tudtak, Tököli Attilát buktatták paksiak a tizenhatoson belül, a büntetőt Balaskó Iván váltotta gólra.

Az 1–1-re végződő első mérkőzés után a Győrnek sikerült 2–1-re legyőznie a Paksot, így a vendég együttes jutott a Ligakupa elődöntőjébe.

LIGAKUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

PAKSI FC–GYŐRI ETO FC 1–2 (0–0)
Paks, 400 néző. Vezette: Solymosi P. (Lémon O., Viszokai L.)
PAKS: Kovács A. – Kriston, Éger (Salamon, a szünetben), Horváth S., Csehi – Weitner, Zováth, Heffler (Belényesi, 56.), Balaskó – Márkus (Mészáros I., 76.), Tököli
Vezetőedző: Gellei Imre
GYŐRI ETO: Varga Z. – Kovács Z. (Kiss Zs., 13.), Domanyik, Varga R., Varga L. – Pákolicz, Dorogi, Eugene, Koltai (Sánta, 55.) – Csermelyi (Lappints, 27.), Copa
Vezetőedző: Egervári Sándor
Jó: Tököli, Kriston, illetve Pákolicz, Lappints
Továbbjutott: a Győri ETO FC, 3–2-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Gellei Imre: – A lelkesebb csapat nyert, nekünk sajnos a saját kapunk előtt is akadtak gondjaink. Az összpontosítás hiánya okozta a vereséget.
Egervári Sándor: – Kiegyenlített volt a meccs, örömteli, hogy ha szerencsés körülmények között is, de mi rúgtunk két gólt és jutottunk tovább. A Ligakupa jól szolgálja a fiataljaink beépülését.
Tudósított: KURZ PATRIK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik