Bp. Honvéd: Lisztes Krisztián Kispesten edz

Vágólapra másolva!
2008.02.26. 22:43
A súlyos sérülését követően visszatérésre készülő, de csapatot még nem találó Lisztes Krisztián a Bp. Honvéd edzéseit látogatja. Igaz, a középpályás nem a Supka Attila által vezényelt foglalkozásokon vesz részt, hanem a B-csapattal készül.
Amint az az egyesület honlapján olvasható, a 49-szeres válogatott labdarúgó kereste meg a piros-feketéket, és az NB III-ban szereplő együttes trénere, Csábi József azonnal jelezte: szívesen látja.

A Bp. Honvédhoz kapcsolódó hír még, hogy módosult a Kazincbarcika elleni Magyar Kupa-mérkőzés időpontja. Mivel a kispestiek március 21-én a Megyeri úton vendégeskednek, arra kérték a barcikaiakat, hogy a 19-ére kiírt negyeddöntő első felvonását hozzák egy nappal előbbre.

Ellenfelük sportszerűen rábólintott erre, így már véglegesnek tekinthető: 18-án kedden, 15 órakor kezdődik a meccs.
Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23

A Honvéd ráült az eredményre, és ez megbosszulta magát a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:00

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00
Ezek is érdekelhetik