Felkészülési mérkőzés: nehezen győzte le a Tatabánya a Dabast

Vágólapra másolva!
2008.01.19. 23:14
Felkészülési mérkőzésen az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Tatabánya minimális különbséggel, 3-2-re verte a harmadosztályú Dabas gárdáját. Utóbbi az Alföld csoportban a 13. helyen zárta az őszt.
A Tatabánya alakuló keretének kissé korán jött a mérkőzés, ám a csapat új szakmai koordinátora, Dajka László fontosnak tartotta, hogy az NB III-ban szereplő másik csapatánál a Dabassal megmérkőzzön a Bányász.„Örülök, hogy ezzel a meccsel segíthettük új csapatom, a Tatabánya felkészülését. A Tatabányától többet a Dabastól pedig némileg kevesebbet vártam ezen a mérkőzésen, mint amit tapasztaltam. A jelek arra utalnak, hogy a Tatabánya keretét mindenképpen meg kell erősíteni” – mondta Dajka László.Az erősítés folyamatban van, hiszen számos távozót számláló Tatabányába visszatért a védő, Vámosi Csaba, és a hét elején két idegenlégiós is érkezik: Machuca Angelo Paraquayból, Jesus Angels Möres Mexiból jön, hogy segítse a tavasszal a Tatabánya együttesét.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:

FC TATABÁNYA – DABAS 3–2 (2–1)
Tatabánya, 100 néző. V: Tóth
TATABÁNYA: Herbert (Shane) – Balogh Z., Balogh B. (Kovács I.), Vámosi, Megyesi – Nagy R., Farkas V., Lázár, Németh A. (Asztalos) – Szilágyi, Pérez (Alex). Edző: Octavio Zambrano
G.: Balogh B. 2, Szilágyi, ill. Mészáros D., Takács K.

TISZAÚJVÁROSI FC - BŐCS KSC 1–5 (0–3)
Tiszaújváros, 200 néző. V: Tóth Z.
BŐCS: 1. félidő: Jurics – Almási, Mező, Martis, Vass – Szakszon, Irhás, Kóka, Varga Z. – Sztojanovics, Urbin. 2. félidő: Szabó Á. – Varga M., Mező, Tóth, Horváth – Czirba, Irhás, Vasas P., Vasas V. – Ondó, Zsarnai
G: Tar, ill. Czirba (2), Urbin, Martis (11-esből), Sztojanovics

Legfrissebb hírek

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
4 órája

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

NB II-es felkészülés: a Vasas és a Kecskemét is két meccsből egyet nyert meg

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 21:21

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

NB II-es felk.: ötöt kapott a Soroksár, négyet a Tiszakécske, hetet vágott a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 08:42

Kikapott a Leicestertől a Zete Fiesztán a Zalaegerszeg

Minden más foci
2025.07.19. 20:23

A Nyíregyháza, a DVSC és a Kisvárda győzelemmel, az MTK vereséggel zárta a felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 18:09
Ezek is érdekelhetik