Felkészülési mérkőzés: a ZTE Molnár góljával verte a Haladást

Vágólapra másolva!
2008.01.19. 23:14
Felkészülési mérkőzésen az élvonalbeli ZTE minimális különbséggel, 1-0-ra verte a másodosztályú, de az elsőbe igyekvő Haladás együttesét. A győztes találatot Molnár Balázs szerezte.
A találkozó előtt a két egyesület vezetői beszélgettek. Sokan szinte biztosra vették, hogy Tóth Norbert a téma. A remek képességű futballista a ZTE játékosa, de problémák akadtak a felkészülés alatt, az edző bírálta a munkáját. A vasiak egyesek szerint szívesen látnák, hiszen sokat tudna nekik segíteni céljaik elérésében az NB I-be jutásért folytatott tavaszi harcban.Ami ennél konkrétabb, ha már az átigazolás került szóba, a Haladás egyik ügyvezetője elmondta, hogy jó esély van arra, hogy hétfőtől az ő játékosuk legyen Kuttor Attila, az újonc Siófok tapasztalt védője.A másik oldalon Nagy Ferenc elnök fogalmazott úgy, hogy a jövő héten újabb játékosok érkeznek. Ezúttal Milan Davidov sérülés, Lovre Vulin pedig csehországi próbajáték miatt hiányzott.Itt volt viszont Tunéziából Kodoui Salama. A csatár technikásnak tűnik, de rendkívül keveset futott, így nem túlzottan nyerte el a kék-fehér klub elöljáróinak tetszését, a tárgyalások persze még folytatódnak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:

ZTE FC – HALADÁS 1–0 (0–0)
Zalaegerszeg, 500 néző. V: Kiss N.
ZTE: Vlaszák (Pogacsics) – Máté, Miljatovics, Polgár (Botis), Rácz – Tóth Z. (Simonfalvi), Molnár B., Bozsik (Horváth A.), Koplárovics (Balázs Zs.) – Pekics (Meye), Salama
HALADÁS: Sipos – Schimmer (Suba), Guzmics (Subicz), Balassa (Kovács Zs.), Tóth P. (Finta) – Kay (Csontos), Vörös (Csutak), Rajos (Hegyi) – Nagy G. (Mihalecz), Andorka (Hujber), Pölöskei (Burkus)
G: Molnár B.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:

ZTE FC – HALADÁS 1–0 (0–0)
Zalaegerszeg, 500 néző. V: Kiss N.
ZTE: Vlaszák (Pogacsics) – Máté, Miljatovics, Polgár (Botis), Rácz – Tóth Z. (Simonfalvi), Molnár B., Bozsik (Horváth A.), Koplárovics (Balázs Zs.) – Pekics (Meye), Salama
HALADÁS: Sipos – Schimmer (Suba), Guzmics (Subicz), Balassa (Kovács Zs.), Tóth P. (Finta) – Kay (Csontos), Vörös (Csutak), Rajos (Hegyi) – Nagy G. (Mihalecz), Andorka (Hujber), Pölöskei (Burkus)
G: Molnár B.
Legfrissebb hírek

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

NB II-es felkészülés: a Vasas és a Kecskemét is két meccsből egyet nyert meg

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 21:21

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55
Ezek is érdekelhetik