Nagyot botlott Kazincbarcikán a Diósgyőr, döntetlen Győrben

Vágólapra másolva!
2007.10.24. 16:55
Nagy meglepetésre az NB II-ben szereplő Kazincbarcika két gólos előnyt szerzett az élvonalbeli Disógyőr ellen a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A győri NB I-es „rangadón” nem bírt a hazai gárda a Fehérvárral, míg a Debrecen a Kaposvölgye, míg a Vasas a Putnok pályáján nyert.
Binder nemrég még a Disógyőrben szerepelt, most volt csapatát szomorította el
Binder nemrég még a Disógyőrben szerepelt, most volt csapatát szomorította el
Binder nemrég még a Disógyőrben szerepelt, most volt csapatát szomorította el
Binder nemrég még a Disógyőrben szerepelt, most volt csapatát szomorította el

Kazincbarcikán mozgalmas első félidőt láthatott a közönség, mindkét kapu előtt adódott lehetőség. A hajráig egyik együttes sem volt eredményes, a lefújás előtt azonban már ünnepelhettek a hazai szurkolók. Stevica átadása után Binder tört a kapura, majd tíz méterről a kapus mellett a hálóba lőtt.

A fordulás után újabb csapás érte a Diósgyőrt: az 59. percben Vitelki törlesztésért kapott piros lapot. Ez „szárnyakat” adott a Barcikának: a 63. percben Elek beadása után Kerékgyártó lövését Szalma csak kiütni tudta, Binder pedig 10 méterről a kapuba vágta a labdát.

A Diósgyőrnek már nagy bravúrra lett volna szüksége a szorosabb eredményhez, de a 72. percben megtörtént a „csoda”. Hegedűs hosszú indítását Lipusz a 16-os sarkától juttatta a kapuba.

A Kazincbarcikának azonban még volt válasza a szépítésre: a 79. percben Kovács 17 méterről volt eredményes.

Győrben a hazai együttes volt az esélyesebb, de Egervári Sándor csapata csalódást keltő eredményt ért el a súlyos anyagi gondokkal küszködő Fehérvár ellen. A vendégek többet veszélyeztettek az első félidőben, amelynek 35. percében emberelőnybe kerültek, amikor a kapura törő Simeket Stark buktatta.

A 43. percben már a gólok tekintetében is jobban állt Marijan Vlak gárdája: Dajic közeli fejesét Sztevanovics még kiütötte, de Sitku 4 méterről eredményesen célzott.

A következő percben Horváth lerántotta Brnovicsot, a 11-est a csatár a kapuba rúgta, így egyenlített a Győr.

A szünet után is a vendégek támadtak többet és veszélyesebben, de már nem változott az eredmény.

A háromszoros bajnok a 38. percben már 3-0-ra vezetett a Kaposvölgye ellen, győzelme nem forgott veszélyben. Igaz, a hazaiak még feljöttek 3-2-re, de utána ismét a Loki volt az eredményesebb.

Az előző körben az MTK-t búcsúztató Putnok gyorsan megszerezte a vezetést a Vasas ellen, de később az angyalföldiek három góllal válaszoltak.

LABDARÚGÓ MAGYAR-KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

KAZINCBARCIKA-DVTK BORSODI 3–1 (1–0)
Kazincbarcika, 3000 néző. Vezette: Abdul Rahman Abdul (katari) (Kispál, Darman – katari)
KAZINCBARCIKA: Tajti – Hanász, Bányai, Kovács R., Nagy T. – Kerékgyártó, Kovács P., Elek Á., Zimányi (Kerekes, 66.) – Stevica (Deák, 79.), Binder (Engi, 85.)
Vezetőedző: Kócsi József
DVTK: Szalma – Leo, Hegedűs Gy., Katona, Elek N. – Peguy (Lipusz, 56.), Vitelki, Kállai, Abass (Huszák, 60.) – Douva (Farkas N., 66.), Simon A.
Vezetőedző: Vágó Attila
Gólszerző: Binder (45., 64.), Lipusz (73.), Kovács P. (81.)
Kiállítva: Vitelki (58.)

GYŐRI ETO FC-FC FEHÉRVÁR 1–1 (1–1)
Győr, 500 néző. Vezette: Szabó S. (Ring Gy., Farkas B.)
GYŐR: Sztevanovics – Müller (Koltai, a szünetben), Stark, Supics, Varga R. – Nikolov, Jäkl, Józsi, Tokody – Bogdanovics (Kovács Z., 38.), Brnovics (Granát, 86.)
Vezetőedző: Egervári Sándor
FEHÉRVÁR: Sebők – Mészáros, Koller, Horváth G., Mohl – Dajics (Pálfi, 81.), Csobánki, Dvéri, Nagy D. (Vadász, 77.) – Sitku, Simek
Vezetőedző: Marijan Vlak
Gólszerző: Sitku (43.), Brnovics (45., 11-esből)
Kiállítva: Stark (36.)

KAPOSVÖLGYE VSC-DEBRECENI VSC 2–5 (1–3)
Nagyberki, 350 néző. Vezette: Szilaszi Sz. (Lémon O. Kepe A.)
KAPOSVÖLGYE: Viniczai – Szabó Sz., Becsiri (Horváth Gy. 58.), Vinicius, Juhász – Huzmi, Udvari, Szabó L. (Szögedi, 46.), Godslove – V. Nikolics, N. Nikolics (Jagodits, 63.).
Vezetőedző: Horváth Lajos
DEBRECEN: Balogh – Nagy Z. (Sidibe, 46.), Komlósi, Szűcs I., Takács Z. (Spitzmüller, 46.) – Demjén, Rudolf, Leandro, Czvitkovics – Sztojkov (Rezes, 69.), Zsolnai
Vezetőedző: Miroslav Beránek
Gólszerző: Gottslove (44., 54.), ill. Sztojkov 5., 34., 55, Zsolnai 6., Rudolf 76.

PUTNOKI VSE-VASAS 1–3 (1–2)
Putnok, 600 néző. Vezette: Veizer R. (Berettyán, Fehér)
PUTNOK: Varsányi – Buku, Márkus, Nagy Cs. – Boczki, Sápi (Lázár, 59.), Bányász, Sipos, Gál – Darai (Polyák, 67.), Füleki (Mészáros, 74.)
Játékos-edző: Koszta Péter
VASAS: Borszéki – Kincses, Pandur, Unierzyski, Tóth A. – B. Tóth (Rebryk, 78.), Pavicsevics (Tandari, a szünetben), Németh N., Piller (Mundi, a szünetben), Lázok, Sowunmi
Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerző: Sápi (2.), Németh N. (19.), Lázok (37.), Rebryk (84.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik