MLSZ: vizsgálat a Fehérvár, a Sopron és a Diósgyőr ellen

Vágólapra másolva!
2007.10.08. 19:58
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) licencadó bizottsága hétfőn úgy határozott, hogy vizsgálatot kell tartani a Soproni Ligában szereplő Fehérvár FC, FC Sopron és Diósgyőri VTK pénzügyeiről, illetve a diósgyőri névváltoztatás hátteréről.
Az MLSZ arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a testület az úgynevezett időközi információk áttekintése után jutott arra a következtetésre, hogy ezeknél a kluboknál további ellenőrzés szükséges. Ezért az érintetteknek nem elég az elkövetkező napokban benyújtani a bizottság által kért dokumentumokat, hanem a három érintett együttesnél helyszíni szemlét is tart a licencadó bizottság, amely a jövő héten ülésezik ismét.A fehérvári futballisták Koller Ákos csapatkapitány korábbi nyilatkozatai szerint három hónapja nem kaptak fizetést és prémiumokkal is tartozik nekik a klub, Sopronban az azóta már menesztett szakvezető, Détári Lajos nyilatkozott arról, hogy jelentős késések tapasztalhatók a kifizetések terén. A Diósgyőr névszponzori szerződést kötött egy másik sörös céggel, a megállapodás pedig sérti az élvonalbeli bajnokság névadó főtámogatójának az érdekeit.
Legfrissebb hírek

A fél NB I-es mezőny pénzbüntetést kapott az MLSZ-től

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:13

NB I: jól teljesítenek a fiatalok az MLSZ elemzése szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.06. 13:33

MLSZ: ezek voltak az NB I 21. fordulójának legszebb góljai – videó

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 14:54

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

Elkészült az NB I 23. és 24. fordulójának pontos programja

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 09:39

Elfogytak a jegyek a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.18. 18:15

MLSZ: ez a gól lett a 20. forduló legszebbje

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 14:33

Az MLSZ megadta az NB III-as indulási jogot a Haladásnak, de egy tiltást még fel kell oldani

Labdarúgó NB II
2025.02.12. 15:06
Ezek is érdekelhetik