Sowunmi Thomas a kupameccs után a bajnokin is bizonyíthat

Vágólapra másolva!
2007.09.28. 10:50
A Zalaegerszeg-Vasas mérkőzéssel elkezdődik a Soproni Liga 10. fordulója. A hazai ZTE hétközben búcsúzott a Magyar Kupától, most a bajnokságban javítana, a Sowunmi Thomasszal megerősített angyalföldiek azonban magabiztos győzelmet arattak a Cigánd gárdája felett.
Első bajnokijára készül az idei szezonban Sowunmi
Első bajnokijára készül az idei szezonban Sowunmi
Első bajnokijára készül az idei szezonban Sowunmi
Első bajnokijára készül az idei szezonban Sowunmi

A Vasas csatára az 5-0-ra megnyert meccsen két góllal vette ki a részét, és a Kenesei Krisztián távozása óta csatárgondokkal küszködő együttesnek sokat számíthatnak a találatai a későbbiekben is.

Sowunmi a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, hogy utoljára éppen egy ZTE elleni, 6-3-ra megnyert meccsen szerepelt utoljára a Vasasban, azóta rendesen kicserélődött az együttes, mindössze Tóth András maradt.

A rutinos védő egyébként visszatér a kezdőcsapatba, szüksége is van rá Mészöly Gézának, hiszen Mariusz Unierzyski a Siófok elleni hétfői bajnokin a kiállítás sorsára jutott, és eltiltását tölti. Visszatér Csedomir Pavicsevics, aki Somorjai Tamást szorítja a kispadra.

Szlavko Petrovics hasonló cipőben járt, mint korábban Mészöly Géza, vagyis elvesztette egyik legjobb csatárát. Az Egyesült Arab Emírségekbe szerződött Waltner Róbert helyett a Pekic, Meye párosra vár a góllövés.

A zalaiak szakvezetője egyébként mindössze a Kispesten kiállított Dudicsot kényszerül nélkülözni, az ő helyét Máté foglalja majd el a védelem jobb oldalán.

NB I, 10. FORDULÓ

ZTE-VASAS
Zalaegerszeg, 19 óra, V: Mészáros (Viszokai, Kis Z.)
Tv: Duna Tv
ZTE
Babalj - Máté, Polgár, Miljatovic, Vulin - Tóth Z., Molnár B., Davidov, Tóth N. - Pekic, Meyé.
Vezetőedző: Szlavko Petrovics.
VASAS
Németh G. - Balog Zs., Pandur, Tóth A., Kiss K. - Kincses, Németh N., Pavicsevics, Tandari - Sowunmi, Lázok.
Vezetőedző: Mészöly Géza.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik