MLSZ-fegyelmi: szurkolói rendzavarás miatt fizet az MTK

Vágólapra másolva!
2007.08.28. 20:35
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága szurkolói rendzavarás miatt 100 ezer forint befizetésére kötelezte az MTK Budapestet.
A kék-fehér kemény mag a bajnok Debrecen elleni hazai bajnokin viselkedett sportszerűtlenül. Ezenkívül az MTK-nak egy hazai bajnokiját zárt kapu mögött kell megrendeznie, ennek a határozatnak a végrehajtását azonban 30 napra felfüggesztették.

A szövetség honlapja szerint a Fehérvár FC-től fordulónként három pontot vonnak le, ha a Kecskemétnek nem fizeti ki határidőre korábbi játékosa, a válogatott Csizmadia Csaba átigazolási díját. (Az nem derült ki, hogy ez a határidő mikor jár le.)

A korábban kiállított Mico Smiljanic (Budapest Honvéd) eltiltását a testület két mérkőzésről egyre csökkentette, a legutóbbi fordulóban piros lapot kapott futballisták közül Juan Perez (FC Tatabánya) két, Pomper Tibor (Budapest Honvéd), Ambrusz Árpád (Nyíregyháza) és George Menougong (Nyíregyháza) egy-egy bajnokin nem léphet pályára.
Legfrissebb hírek

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55
Ezek is érdekelhetik