A következő szezonban két mérkőzés lesz a Magyar Kupa döntőjében

Vágólapra másolva!
2007.05.17. 18:41
Az élvonalban 16, a másodosztályban két csoportban ugyancsak 16-16 csapat szerepel a majd a 2007/2008-as bajnokságban. Erről döntött a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége csütörtökön.
Idén egy meccsen dőlt el még a Magyar Kupa sorsa
Idén egy meccsen dőlt el még a Magyar Kupa sorsa
Idén egy meccsen dőlt el még a Magyar Kupa sorsa
Idén egy meccsen dőlt el még a Magyar Kupa sorsa

A rendkívüli ülés egyik (talán legfontosabb) napirendi pontja a versenykiírás véglegesítése volt. Ennek megfelelően vált véglegessé, hogy az elkövetkező szezonban is változatlanul 16 csapatos I. osztályú bajnokság indul. A kiesési rendszer sem változik: két csapat búcsúzik az élvonaltól, míg a két másodosztályú kiírás győztese feljut a legjobbak közé.

A következő pontvadászat július 21-én kezdődik és 2008. május 31-ig tart. A bajnokság előtt pedig a sorozatban harmadszor bajnok Debrecen és a kupagyőztes Honvéd július 11-én Kispesten, 14-én Debrecenben játszik a Szuper Kupáért.

Arról is született döntés, hogy az elkövetkező idényben a Magyar Kupa döntője két mérkőzés alatt dől el, azaz oda-visszavágós alapon rendezik majd.

A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjáról, az mlsz.hu-ról azt is megtudtuk, hogy megalakult a Tulajdonosi Tanács, amelyben a mindenkori első osztályú csapatok képviseltethetik majd magukat.

A Tulajdonosi Tanács valamennyi tagja egyenrangú, a “valódi” tulajdonosok, valamint az önkormányzatok - minimum - alpolgármesterei személyesen vesznek részt a tevékenységében. Elhatározásuk szerint maximálisan együttműködnek a bajnokságot szervező és lebonyolító szövetséggel, de - mint azt hangsúlyozták - a saját életükről, sorsukról karakterisztikus véleményt szeretnének minden esetben formálni.
Legfrissebb hírek

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Válogatott: hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az örmények elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.10.17. 13:33

Megvan, milyen mezben játszik Lisszabonban a magyar válogatott

Foci vb 2026
2025.10.14. 15:59

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Átlagosan csaknem hét magyar lép pályára az NB I-es csapatokban

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 16:00

NB II: a Vasas és a Videoton mellett a Budafok, a Soroksár, a Csaba és a Kecskemét is képernyőre kerül

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 09:23

Gyász: elhunyt Mezey György korábbi szövetségi kapitány

Magyar válogatott
2025.10.08. 07:51

Az MLSZ szektorbezárással is büntette az ETO-t az FTC elleni mérkőzésen történtek miatt

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 21:05
Ezek is érdekelhetik