Hatodszor a Kispest vagy harmadszor a Debrecen?

K.E. K.E.K.E. K.E.
Vágólapra másolva!
2007.05.09. 15:39
A Szusza-stadionban 18.30 órai kezdettel rendezik a Honvéd-Debrecen labdarúgó Magyar Kupa döntőt. A bajnoki tabella és a játékosállomány erőssége alapján a hajdúságiak tűnnek esélyesebbnek, ám a középmezőnyhöz tartozó, tavasszal különösen jól szereplő kispestieket aligha vehetik félvállról. Sőt, teljes erőbedobásra lesz szüksége Miroslav Beránek csapatának, ha meg akarja szerezni a klub harmadik MK-győzelmét. Ellenkező esetben ugyanis Supka Attila együttes a klub hatodik sikerét könyvelheti el.
A debreceniek minden bizonnyal külön készelnek Hercegfalviból
Németh Ferenc
A debreceniek minden bizonnyal külön készelnek Hercegfalviból
A debreceniek minden bizonnyal külön készelnek Hercegfalviból
Németh Ferenc
A debreceniek minden bizonnyal külön készelnek Hercegfalviból

KÉPGALÉRIA

A Honvéd, illetve egyik elődje, a Kispesti AC 1926-ban szerezte első kupagyőzelmét, akkor a BEAC ellen csak a második találkozó hozott döntést.

Hosszú szünet után 1964-ben nyert újra az akkor már Bp. Honvéden futó gárda, amely a Győrnél bizonyult jobbnak. Több vesztes finálét követően 1985-ben érték révbe legközelebb, miután a Tatabányát ütötték ki 5-0-ra.

Az 1988-s, szintén vesztes döntőt a rákövetkező évben javították a kispestiek, akkor a Ferencvárost verték 1-0-ra. Két sikertelen finálét követően jött egy újabb győzelem, a BVSC elleni első mérkőzést még 1-0-ra elbukták, de a visszavágót hazai pályán 2-0-ra nyerték.
Legutóbb három éve jutottak be a döntőbe, ám ott a Ferencváros 3-1-re legyőzte a kispestieket.

A Debrecen kupamúltja, ellentétben a kispestiekénél, jóval szerényebb, illetve szinte kizárólag a közelmúltra koncentrálódik.

Bár debreceni csapatként a Bocskai 1930-ban nemcsak bejutott a döntőbe, hanem ott győzött is, mégpedig a szegedi Bástya ellen 5-1-re.

Nagyon hosszú és egy másik debreceni klub következett, de aztán a Loki 1999-ben és 2001-ben is döntőt játszhatott, ráadásul győztesen jöhettek le a mérkőzés végén a pályáról. Előbb a Tatabányát verték 2-1-re, majd a Videotont, 5-2-re.

Hogy ne csak győztesen megvívott kupadöntővel érkezzenek el a 2007-s sorozat végállomásához a debreceniek, arról négy éve az 1910-től induló kupasorozat összesített legjobbja, a 20-szoros győztes Ferencváros gondoskodott, amely 2-1-re vertek a hajdúságiakat.

De térjünk vissza a jelenbe, ennél is konkrétabban a Magyar Kupa tavaszi mérkőzésire, amelyeken eddig sem a Honvéd, sem a Debrecen nem szenvedett még vereséget.

A negyeddöntőben a kispestiek 4-3-s összesítéssel búcsúztatták az MTK-t úgy, hogy az idegenbeli döntetlent követően egygólos hazai győzelemmel vívták ki maguknak a továbbjutást.

Az elődöntőben következett a Vasas, amely hiába ért el az első találkozón a Bozsik-stadionban ígéretes 0-0-s döntetlent, Angyalföldön 2-1-re nyert a Supka-csapat.

A debrecenieknek sem volt sétagalopp a döntőbejutás, a hajdúságiak előbb a negyeddöntőben az újpesti 0-0-t követően a hazai 3-1-gyel ütötték el a lila-fehéreket, majd az elődöntőben a diósgyőri 2-2-t követően otthon 1-0-re győzték le a Csank-együttest.

A Debrecen tehát idegenben nem tűnik meggyőzőnek, a Honvédtól viszont nem idegen az efféle huncutság, igaz a kispestiek is szoros mérkőzéseket játszanak. ---- B ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik