Futsal-összefoglalók az NSO TV-n!

Vágólapra másolva!
2007.02.14. 14:19
A mai naptól kezdődően minden héten, szerdánként részletes összefoglalót láthatnak Olvasóink a Nemzeti Sport Online-on. Ennek köszönhetően az elkövetkezendőkben a szokottnál is aprólékosabban nyomon követhetik a magyar futsal-bajnokságban történeteket.

A részletekről az összefoglalókat készítő médiapertnerünk, a Pretanet TV vezetője, Sztancsik Tamás számol be.

„A futsal nem ismeretlen terület számunkra, hiszen hasonló összefoglalókkal nyomon követtük Gödöllői Bikák őszi UEFA futsal-kupa szereplését. Kedvező volt a fogadtatás, így merészebb terveket is magunk elé tűztük. Ennek lett eredménye a Nemzeti Sport Online-on heti rendszerességgel, szerdánként megjelenő bajnoki összefoglaló.”

„A filmeket mérkőzésenként 3-4 percesre tervezzük, amelyben természetesen látható lesz a mérkőzések összes gólja. Illetve a találkozó után egy-egy gyors villámértékelést kérünk az érintettektől, legyen az akár edző, szakvezető, a gólszerző vagy éppen a mezőny legjobbja.”

A futsal-bajnokság hétvégi, 18. fordulójában a listavezető Megatherm GFK 3-2-re győzött Szegeden.

A gödöllőiek jól úton haladnak a bajnoki címvédés felé, hiszen úgy előzik meg magabiztosan, hat ponttal a második helyen álló Cső-Montage csapatát, hogy két mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint elsőszámú riválisuk.

A bajnokság a válogatott kötelezettsége miatt február 26-án folytatódik.

FUSTAL, NB I

18. FORDULÓ:
Siklós Fortuna-Jadberg FT 4-7
Első Beton Szeged Megatherm GFK 2-3
Kanárik Rubeola FC Csömör 9-3
Cső-Montage BFC Legrand-MetalCom-Szentes 6-3
Colorspectrum Aramis Mezei-Vill FC 3-5
AZ ÁLLÁS:
1. Megatherm GFK 16 13 1 2 112-53 40
2. Cső-Montage BFC 18 11 1 6 111-71 34
3. Mezei-Vill FC 17 10 3 4 84-55 33
4. Legrand-MetalCom-Szentes 16 7 5 4 65-55 26
5. Rubeola FC Csömör 17 7 5 5 79-70 26
6. Első Beton Szeged 18 7 4 7 79-73 25
7. Kanárik 18 7 4 7 80-76 25
8. Colorspectrum Aramis 18 5 1 12 59-80 16
9. Fortuna Jadberg FT 18 4 2 12 58-96 14
10. Siklós 18 2 2 14 65-163 *0
*: A Siklós csapata a versenyeztetési költség be nem fizetése miatt bűntetőpontokat kap!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik