Nagy tervek Kispesten

Vágólapra másolva!
2007.01.25. 15:37
A Bp. Honvéd házatáján úgy vélik, hogy a télen megerősített keret alkalmas lehet arra, hogy elérje a szezon végén az 5-8. hely valamelyikét.
Az új játékosok
Pataki Gyula
Az új játékosok
Az új játékosok
Pataki Gyula
Az új játékosok

Az őszi idény befejezése óta a Honvéd labdarúgócsapatának kerete ment át a legnagyobb változáson: a szakvezetés vagy egy tucat játékosról lemondott, a helyükre pedig olyan futballistákat igazoltak, akikkel vélhetően teljesíthetik a terveiket.

Mert tervek azok vannak Kispesten. A stadion is átépítésre került, és rövid időn belül már az eredményeket is elvárja a vezetőség.

Budovinszky Ausztriába szerződött

Újabb futballista távozott Kispestről: Budovinszky Krisztián a nyárig kölcsönbe került az osztrák harmadosztály listavezetőjéhez – adta hírül a magyar klub hivatalos honlapja.

Budovinszky Krisztián 2007. június 30-ig, kölcsönbe a Viennához szerződött. A védő edzőmeccsen már be is mutatkozott új csapatában, amely 9-0-ra verte a Simmeringet

Legközelebb, szintén felkészülési mérkőzésen az Austria Wien ellen bizonyíthat.

Az 1894-ben alapított First Vienna Football Club egyébként Ausztria legpatinásabb egyesülete, hatszoros bajnok és háromszoros kupagyőztes - jelenleg ugyanakkor a harmadosztály keleti csoportjában - igaz, ott a tabella élén – szerénykedik.
A klub által rendezett sajtótájékoztatón a csapat tulajdonosa, George F. Hemingway úr bemutatta az új szerzeményeket, akik szinte kivétel nélkül megjelentek: mindössze a két csatár, Dieng Cheikh Abbas és Guie Guie Gneki Abraham nincs Magyarországon vízumproblémák miatt.

A tulajdonos az ősszel már bemutatkozó Diegóról például azt mondta, hogy nagyon emlékezteti Ronaldinhóra – igaz, egyelőre csak a mosolya. Viszont ha tavasszal a játéka is olyan lesz, mint a Barcelona futballistájáé, akkor olyan rossz üzletet már nem csinált…

Ezután Supka Attila vezetőedző vette át a szót, aki szerint minden feltétel adott a jó teljesítményhez. A szakember elmondta, hogy ekkora változás talán még egy csapat keretében sem volt, ők azért mondtak le ennyi játékosról, mivel úgy érezték, a távozók nem felelnek meg az elvárásoknak.

Az új igazolásokkal kapcsolatban Supka hozzátette, hogy posztra igazoltak, és ez a keret alkalmas lehet arra, hogy az 5-8. hely valamelyikét elérje a szezon végén.

A játékosok nevében Szabó Tibor szólalt fel, a Sopronból érkező középpályás elmondta, hogy jó érzés Honvéd-játékosnak lenni. A rutinos játékos szerint a körülmények szakmai és technikai szempontból is adottak a jó eredményekhez, majd átadta volna a szót a magyarul állítólag nála jobban tudó védőnek, Micso Szmiljanicsnak, aki viszont nem élt a lehetőséggel...

Az együttes a tavaszi szezonban Hummel márkájú szerelésben játssza a meccseit, a dán cég már korábban is támogatta a Honvédot: 1987/88-ban, 1988/89-ben és 1990/91-ben a cég szerelésében lett bajnok a csapat. A támogatás nemcsak az első csapatra, hanem az utánpótlásra is kiterjed.

Jól haladnak a stadiont érintő munkálatok is: Gács Pál ügyvezető elmondta, a gyepszőnyeg már teljesen le van fektetve, sőt, az öltözők és a pálya körüli terület is teljesen megújult.
Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
6 órája

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Nyert, és ismét a tabella élére ugrott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 20:57

A Honvéd edzője szerint sok szabálytalansággal játszott ellenük a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.09.18. 09:22

Beke büntetőjével a KTE legyőzte a Honvédot a 28. perctől folytatott mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.09.17. 20:30

Összefogtak az NB II-es klubok, vitatják a büntetések mértékét és a kötelező vasárnapi játéknapot is

Labdarúgó NB II
2025.09.15. 22:50

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
2025.09.14. 11:09
Ezek is érdekelhetik