Megvált egyik régi játékosától, Bagoly Gábortól az FC Sopron labdarúgócsapata, viszont új játékos is érkezett az egykori kispesti Dancs Roland személyében – erről a nyugat-magyarországi klub hivatalos honlapja adott tájékoztatást

Bagoly Gábor távozik Sopronból

Bagoly Gábor távozik Sopronból
Bagoly Gábor hosszabb ideje nemcsak alapembere, hanem csapatkapitánya is volt a Sopronnak, de az elmúlt időszakban már többször felmerült, hogy otthagyja a klubot. Sőt, a védőt Horváth Andrással együtt tavaly el akarta küldeni a csapattól Vízer László Máriusz többségi tulajdonos, de Bagoly akkor még maradt.
A mai napon azonban a klub és a játékos közös megegyezéssel felbontotta az eddig érvényben lévő kontraktust.
Rabóczki Balázs, a csapat kapusa is ott szeretné hagyni a klubot, és a vezetőségtől a szerződése felbontását kérte. A tulajdonosi kör viszont úgy határozott, hogy csak akkor engedi el a válogatott játékost, ha az őt szerződtetni akaró csapat kifizet érte 150 ezer eurót. Rabóczki az őszi szezonban néhány napot próbajátékon töltött az angol Queen’s Park Rangers együttesénél, akik akkor azt ígérték, hogy a télen térnek vissza az esetleges átigazolásra.
Távozó mellett érkezőről is beszámolhatunk a Sopron háza táján: a klub szóban megegyezett Dancs Rolanddal, akire a Honvédnál már nem számítottak. A középpályás holnap csatlakozik Csertői Aurél csapatához, és akkor várhatóan a szerződést is aláírja.
Legfrissebb hírek

Egyenlített a Sopron az Atomerőmű ellen a negyeddöntőben
Kosárlabda
2025.04.21. 20:38

Zalaegerszegen is megtartotta hibátlan mérlegét a Falco
Kosárlabda
2025.03.29. 16:37

Magyar Kupa: Sopronban jutott tovább a Kisvárda
Labdarúgó NB II
2025.02.26. 19:22

Hűség a hűség városához – interjú Csiszár Ákossal
Képes Sport
2025.01.10. 13:45
Ezek is érdekelhetik



