Vjacseszlav Medvid: mellettem az utódom

K. A.K. A.
Vágólapra másolva!
2005.09.12. 23:48
Címkék
Nem mindennap adatik meg, hogy egy csapatban lépjen pályára - akármilyen bajnoki csatározást is nézünk - apa és fia. Pedig van ilyen, a székesfehérvári székhelyű, NB III-ban szereplő Dunafém-Maroshegy gárdájában hétről hétre a középpályás sorban egymás mellett szerepel idősebb és ifjabb Vjacseszlav Medvid.
A 40 éves apa neve ismerősen csenghet, hiszen évekkel ezelőtt a Debreceni VSC, majd futballtérképünkről azóta már eltűnt GázszerFC színeiben több mint száz első osztályú találkozón szerepelt az ukrán származású játékos.Az ifjú "Szláva" augusztusban múlt 18 esztendős, mi sem volt természetesebb számára, hogy kövesse apját. Először ötévesen Ungváron kezdett el focizni, majd a DVSC és újabb öt év múlva a Videoton következett. A harmadosztályú fehérvári Maroshegybe tavaly igazolt.- Nem lehet megkerülni a kérdést: nyomasztotta-e, amikor édesapja oldalán futott ki a pályára?
- Talán egy kicsit, mivel ő jó játékos és fel kellett venni vele a versenyt, de úgy gondolom, ez nem okozott problémát.

- Ellátja tanácsokkal edzéseken, mérkőzéseken?
- Természetesen megpróbálok úgy játszani, ahogy ő, ezenkívül sokszor beszélgetünk a fociról.

- Szokott esetleg kiabálni is?
- Előfordul, leginkább meccsen, amikor úgy érzi, hogy nem megy igazán a játék.

- Folytatva a családi hagyományokat előbb-utóbb NB I-es játékos szeretne lenni?
- Minden lehetséges, jó lenne az élvonalban pályára lépni, de úgy érzem, még nem jött el az ideje. Mindenképpen fejlődnöm kell még, és jelenlegi csapatomnál ehhez minden adott.

- Édesapja remek labdáival tűnt ki. Önnek mi az erőssége?
- Négy meccs alatt egyszer találtam az ellenfél kapujába, nem vagyok annyira gólerős, inkább az előkészítésből veszem ki a részem.

Az egykori, kétszeres válogatott mester, Tiber László, a Dunafém-Maroshegy gárdájának edzője mindenesetre elégedetten nyilatkozott tanítványáról: "Jó, hogy idekerült, hiszen 18 évesen már a harmadik vonalban erősödhet, ez pedig mindenképpen a fejlődését szolgálja. Az apjától és még néhány játékostól sokat tanulhat, nagyon ambíciózus edzésen és mérkőzésen egyaránt, meggyőződésem, hogy rövid időn belül élvonalbeli labdarúgó válhat belőle. Az, hogy egymás mellett játszanak, véletlen, mindketten középpályások, mivel az apuka bal-, a fia pedig jobblábas, így kiegészítik egymást."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik