Dagonyázásban a debreceniek a gyakorlottabbak

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2005.08.23. 18:28
Címkék
A Debrceni VSC-AVE Ásványvíz csapatának ma délutáni sajtótájékoztatóján a fő téma az időjárás volt. Persze nem kell kedélyes, ám érdektelen csevegésre gondolni, mindössze arról van szó, hogy a napok óta tartó esőzés nem tett jót a Puskás Ferenc-stadion gyepének, ami eléggé gondterheltté tette a debreceni vezetőket.
Supka Attila nyíltsisakos támadójátékot vár csapatától (fotó: Török Attila)
Supka Attila nyíltsisakos támadójátékot vár csapatától (fotó: Török Attila)
Supka Attila nyíltsisakos támadójátékot vár csapatától (fotó: Török Attila)
Supka Attila nyíltsisakos támadójátékot vár csapatától (fotó: Török Attila)
Supka Attila nyíltsisakos támadójátékot vár csapatától (fotó: Török Attila)
Supka Attila nyíltsisakos támadójátékot vár csapatától (fotó: Török Attila)


Mint Supka Attila vezetőedző elmondta, a pályán bokáig áll a víz, így inkább kímélni igyekeznek a füvet és nem mennek rá a találkozó időpontjáig. Ez azért bosszantotta némileg a debreceniek vezetőedzőjét, mert a stadionban való edzés lehetőségének kedvéért utazott Budapestre a Loki már ma. A hazai csapat így a közeli KSI-pályán kényszerül gyakorolni, de hogy annak a talaja mennyivel alkalmasabb az érdemi munkavégzésre, azt a DVSC mestere sem tudta megmondani - ő sem látta ugyanis.

A szakember elmondta, játékosai nem készülnek külön az esőre - profi, képzett játékosok, akik játszottak már vizes pályán, meg tudnak birkózni a feladattal. Azt azonban megjegyezte, hogy a gyepszőnyeg jelenlegi állapotában irreális lenne a mérkőzés. Szilágyi Sándor, a Debrecen cégvezetője azt is megjegyezte, hogy Angliában rendben tudják tartani a gyepet szinte akármilyen özönvíz esetén, így a magyar játékosok talán még jobban is hozzá vannak szokva a mély talajon való játékhoz. Azt is hozzátette, hogy az UEFA illetékeseivel hosszas pályabejárásokat tartott az utóbbi hetekben, és ennek eredményeképp lesújtó eredményre derült fény: Magyarországon egyetlen stadion sem alkalmas maradéktalanul nemzetközi mérkőzések rendezésére, így ha egy magyar csapat a BL-csoportkörbe vagy tovább jutna, komoly átalakításokra lenne szükség.

A Debrecen taktikájáról szólva Supka Attila elárulta, ők az első perctől igyekeznek nyíltsisakos támadójátékot nyújtani, ám ezzel együtt a csapatra általában jellemző stabil védekezést sem adják fel. A sárga lapjai miatt eltiltott Nikolov Balázs helyetteséről még nem döntött a mester, ám elképzelhető, hogy Dombi Tibor és Böőr Zoltán egyszerre pályára lép.

Képíró János, a DVSC biztonsági igazgatója arról beszélt, hogy már több mint húszezer jegy fogyott el a találkozóra, de még holnap, a pénztárakban is lehet belépőket váltani, köszönhetően a debreceniek által felszereltetett plusz ülőhelyeknek. Csak Debrecenből tizenkétezren érkeznek majd fővárosba. Ami a vendégszurkolókat illeti, hivatalosan eddig 972 érkező regisztráltatta magát a Manchesternél, de ez a szám még nőhet holnapig, azaz várhatóan úgy ezer angol teszi majd tiszteletét a Puskás Ferenc-stadionban. A rendezvény természetesen kiemelt biztosítású lesz, azaz az arénán kívül a rendőrség, bent pedig egy biztonsági cég felügyel majd a rossz hírű angol drukkerekre, de a rendfenntartók a budapesti brit nagykövetség munkatársainak segítségére is számíthatnak.

Szavazás

A debreceni visszavágó 0-3-ról indul a ManUnited ellen. Mire lesz ez elég?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
6 perce

Gyász: elhunyt az Újpest Öregfiúk legendás edzője

Labdarúgó NB I
23 perce

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
31 perce

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
42 perce

Dartscsapat-vb: Észak-Írország történelmet írt, először nyert világbajnokságot!

Egyéb egyéni
1 órája

Enahoro Asein fogásnemi aranyérmet szerzett az erőemelő-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Cselgáncs-vb: a fojtófogás után elájult a francia dzsudoka

Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: Még ennél is feljebb juthatok – Battai Sugár

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik