Lisztes Krisztiánt most az olasz Chievo hívja

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2005.08.01. 22:14
Címkék
Lisztes Krisztián egyelőre nem tudja, hol folytatja a pályafutását. A tekintélyes olasz szaklap, a La Gazzetta dello Sport tegnapi számában tényként közölte, hogy az élvonalban szereplő Chievo próbajátékra és orvosi vizsgálatra várja a magyar középpályást.
A Chievo mellett szól, hogy …
– az olasz bajnokság a világ legerôsebb sorozatainak egyike
– Olaszországban több pénzt kereshet, mint Magyarországon

Az Újpest mellett szól, hogy…
– ismét Magyarországon futballozhat, közel a vállalkozásához
– a lila-fehérektôl az utóbbi években többen nyugat-európai bajnokságba szerzôdtek
A Chievo mellett szól, hogy …
– az olasz bajnokság a világ legerôsebb sorozatainak egyike
– Olaszországban több pénzt kereshet, mint Magyarországon

Az Újpest mellett szól, hogy…
– ismét Magyarországon futballozhat, közel a vállalkozásához
– a lila-fehérektôl az utóbbi években többen nyugat-európai bajnokságba szerzôdtek
A 49-szeres válogatottat a nyáron szívesen látta volna az 1. FC Köln, az 1860 München, az Eintracht Frankfurt, az osztrák Austria Wien, valamint az angol Wigan is. Sőt, mint arról már beszámoltunk, magyar csapat is szerződtetné: az Újpest kereste meg.

- Jelentkezik próbajátékra a Chievónál?
- Egyelőre nem - mondta Lisztes Krisztián. - Tudok az olaszok érdeklődéséről, de szó sincs arról, hogy azonnal rohannék a veronai egyesülethez. Jelenleg Brémában vagyok, ahonnan el kell költöznöm, mert biztosan nem maradok a Werdernél.

Menni vagy nem menni? – Lisztes Krisztián néhány napig még töprenghet azon, hogy Veronába, Újpestre vagy éppen a Ferencvárosba szerzôdjön (Fotó: Czagány Balázs)
Menni vagy nem menni? – Lisztes Krisztián néhány napig még töprenghet azon, hogy Veronába, Újpestre vagy éppen a Ferencvárosba szerzôdjön (Fotó: Czagány Balázs)
Menni vagy nem menni? – Lisztes Krisztián néhány napig még töprenghet azon, hogy Veronába, Újpestre vagy éppen a Ferencvárosba szerzôdjön (Fotó: Czagány Balázs)
- Azért előfordulhat, hogy mégis Olaszországba szerződik?
- Semmi sem lehetetlen, de még nem tudom, mit hoz a jövő. Európában augusztus végéig tart az átigazolási időszak.

- Mi igaz abból, hogy megkeresték a lila-fehérek?
- Beszéltem Kovács Péterrel, a Megyeri útiak tulajdonosával, valamint Mészöly Gézával, a csapat vezetőedzőjével. Azt vallom, minden érdeklődőt meg kell hallgatni, és így tettem az újpestiekkel is.

- Mire jutottak?
- Egyelőre nem sokra, csak a kapcsolatfelvétel történt meg.

- Mindenesetre pikáns lenne, ha végül Újpesten kötne ki…
- Nyitott vagyok minden csapat irányába. Az azonban különösen jólesett, hogy az Újpest megkeresett. Köztudott, hogy korábban a Fradiban szerepeltem. A két klub közötti rivalizálást nem kell különösebben ecsetelni, ezért tényleg figyelemre méltó, hogy a lila-fehérek jelentkeztek.

Jeles elôdök

A Chievo a legutóbb a kiesés ellen küzdött. Ha Lisztes Krisztián a sárga-kékekhez szerzôdik, újra lesz játékosunk a Serie A-ban. Eddig ott az utolsó magyar Sándor Tamás volt, de ô nem lépett pályára 1997-ben a Torinóban. Játszott és gólokat rúgott ugyanakkor Vincze István 1989-ben a Leccében, illetve Détári Lajos 1990-tôl a Bolognában, a Genoában és az Anconában.
- Az Üllői útról nem is keresték?
- Amikor játszottam a Fradi BL-szereplésének tízéves évfordulójára összehívott gála- mérkőzésen, beszéltem Tepszics Ignác sportigazgatóval, valamint László Csaba vezetőedzővel, de ott sem jutottunk messzire.

- Újpesthez több szállal is kötődik, hiszen a közelben lakik, és a kerületben van a kávéháza is. Ez is közelebb viheti a lila-fehérekhez?
- Ezekről a dolgokról nem szeretnék beszélni, ez magánügy.

- Mennyi időre tér haza, ha nem sikerül külföldre igazolnia?
- Ha nem tudom folytatni a légióskodást, akkor fél évre, esetleg egy esztendőre jövök Magyarországra. De az első számú célom az, hogy valamelyik jelentős európai bajnokságban folytassam.
Legfrissebb hírek

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
5 perce

Asztalitenisz: az új koncepció első korosztályos sikereit ünnepelték

Egyéb egyéni
15 perce

Tíz gól esett a Barcelona szöuli meccsén

Spanyol labdarúgás
43 perce

Felkészülés: csúnyán kitömte ausztrál ellenfelét a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Légiósok: a ciprusi szövetség kikérte Kiss Tamás játékengedélyét

Légiósok
1 órája

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
1 órája

Ez nagyot szólt! Kós Hubert egyéni csúccsal lett bronzérmes a vizes vb-n – videó

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik