Megfejthető a svéd foci titka

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.06.29. 23:38
Címkék
Bár a magyar labdarúgó-válogatott Svédország elleni szeptemberi világbajnoki selejtező mérkőzéséig még bőven van idő, ám azok, akik a minap ellátogattak a Fejér megyei Cecére, sokat megtudhattak arról, miért is fejlődött akkorát rövid időn belül a skandinávok focija.
A 74 esztendős, Svédországban élő magyar edző, Móré Imre ugyanis visszatért a gyökerekhez, és szülőhelyére hívta meg a szakembereket a "Svédületes napok" című kétnapos előadássorozatára, és szakmai bemutatójára. A néhány hónappal ezelőtt a svéd sportszolgálati érem arany fokozatával kitüntetett mester - aki nem utolsósorban jelenlegi hazája labdarúgó-szövetségének attaséjaként is működik - egy évvel ezelőtt egyezett meg immár Cece díszpolgáraként a település polgármesterével, hogy megpróbálja megismerteti honfitársaival a svéd modellt.

Móré Imre szinte a lehetetlenre vállalkozott, ugyanis a magyar futballban élők érdektelensége a különböző kezdeményezésekre bántóan fájó. A szakember egy Stockholm melletti településen, Jarnán él, és ott nyugdíjas edzőként az iskolai labdarúgásért dolgozik. Svédországban ez a természetes, csakúgy, minthogy 27 éve a saját sportiskolájában is neveli a tehetségeket, a korábbi kajakozó, a Tokióban olimpiai aranyat nyert Rolf Petersonnal együtt.

Móré Imre úgy gondolta, ami bevált Svédországban, az érdekes lehet Magyarországon is, éppen ezért tért vissza oda, ahonnan elindult. A szakember hatalmas lelkesedéssel magyarázza a szülők és az iskola kapcsolatának fontosságát, de mifelénk az ilyesfajta hozzáállásra nem vevők a sportági vezetők, edzők, játékosok…

Sajnálatos, de Cecén igen szerény részvétel kísérte Móré Imre előadását, pedig a szervezők mintegy 300 meghívót küldtek az ország minden szegletébe. Jobbára másod- és harmadosztályú megyei csapatok képviselői voltak kíváncsiak az egykor még a jelenlegi angol szövetségi kapitánnyal, Sven-Göran Erikssonnal is dolgozó szakember-bemutatóra. Többen a szakma szégyenének nevezték az érdektelenséget, pedig több szempontból tanulságos előadás(ok) részvevői lehettek a jelenlévők. Móré Imre már évek óta fáradhatatlanul bombázza a magyar futball és sport illetékeseit azzal, hogy szívesen segít megismertetni a svéd modellt, ezzel elősegítve futballunk ügyét, ám hiába teszi, mert érdemi választ eddig nem kapott. Halovány remény: Baksa László a Góliát-McDonald’s Labdarúgó Alapítvány elnöke azon kevesek közé tartozott, aki nagy érdeklődéssel hallgatta az előadást, és meghívta Móré Imrét az utánpótlásképzéssel foglalkozó edzőik továbbképzésére.

Lám, mégis van egy hely, ahol komolyan gondolják: a magyar futballnak szüksége van új impulzusokra.
Legfrissebb hírek

A tiltakozások miatt a jövőben rövidebb szakaszok lehetnek a kerékpáros versenyeken

Kerékpár
12 perce

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
14 perce

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
27 perce

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
30 perce

F1, Szingapúri Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
32 perce

Végleges a magyar férfi és női keret a torna-vb-re

Torna
57 perce

Horváth Donát szeretne a Volán meghatározó játékosa lenni

Jégkorong
1 órája

Két veszprémi a klub-vb álomcsapatában, az MVP és a gólkirály is a magyar klubé

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik