Foglalkozhatnak a jövővel

SZ. J.SZ. J.
Vágólapra másolva!
2005.06.27. 21:00
Címkék
Hétfőn ülésezett az FC Fehérvár Kft. taggyűlése, míg ma a városvezetőség, valamint a Clavis Consulting képviselője aláírja a szerződést az önkormányzati tulajdonrész eladásáról. Az új tulajdonos a szerződés aláírása után három napon belül harmincmillió forintot utal át, majd újabb nyolc napon belül a másik harmincmillió forint is a kft. rendelkezésére áll majdAhogy a polgármester és Szieben László szignálja ezt a szerződést, a csapat konkrét ügyei kerülnek előtérbe: egyeztetni kell a labdarúgókkal, a szakvezetőkkel. Több játékos iránt jelentős az érdeklődés, de a cél egyben tartani a csapatot, amely az ismert okok ellenére is eredményesen szerepelt a bajnokságban.Az FC Fehérvárnál Csertői Aurél vezetőedző tegnap tartotta meg az első edzését, és szombaton már egy előkészületi mérkőzést játszik a csapat Pozsonyban az Inter Bratislavával. A csapatnál öt játékos szerződése jár le: Ion Voicué, Koller Ákosé, Schwarcz Zoltáné, Magasföldi Józsefé és Vincze Zoltáné. A tárgyalások velük már megkezdődtek, de közülük többen más kluboktól is kaptak ajánlatot, ugyanakkor élénk az érdeklődés a kitűnő szezont záró kapus, Daniel Tudor iránt is.Az NSO ajánlja:

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Adatbank: Fehérvár FC

Félidei értékelés a bajnokságról

Őszi szezon: játékosrangsor
Őszi szezon: posztonkénti rangsor

Körkérdés: a szakma Fradi-aranyat tippel

Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Futball-lexikon
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Inter–Barca visszavágó a Bajnokok Ligája-döntőért

Minden más foci
4 órája

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
4 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
5 órája

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
5 órája

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
5 órája

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
6 órája

Nikitscher: A kudarcokból kell szerintem igazán tanulni

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik