NB I B: Vác-Mosonmagyaróvár 1-1

FEKETE GYÖRGYFEKETE GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2005.05.21. 23:32
Címkék
SÁRGA LAP: Koszora (Schafranek megrúgásáért) a 27., Udvari (Nagy II T. buktatásáért) a 39., Schafranek (reklamálásért) az 54., Bánföldi (labdaelrúgásért) a 71., Palásthy (Pálla buktatásáért) a 75., Dudás (Nagy II T. lerántásáért) a 80., Nagy A. (Lakatos lerántásáért) a 89. percben

SZÖGLETARÁNY: 8:3 (7:1)

41. perc: Schafranek a tizenhatos bal sarkától 25 méterről szabadrúgásból csavarta a bal felső sarokba a labdát. 0-1
55. perc: Palásthy a tizenhatos jobb sarkáról megeresztett hatalmas jobblábas lövése után a felső lécről vágódott a hálóba a labda. 1-1

Kellett jó negyedóra a vendéglátóknak, hogy átvegyék a játék irányítását, s innentől kezdve fölénybe is kerültek, ám ez meddőnek bizonyult, mert csak helyzetecskékig jutottak, míg az óváriak a 41. percben szabadrúgásból lőtt remek góllal vezetést szereztek. A szünet után összekapta magát a Vác, és most már fölénye gólt is eredményezett Palásthy Norbert remek lövése után. A hátralévő időben próbálta a Vác megszerezni a győztes gólt, ám csak görcsös erőlködés lett a játék vége. Ennek megfelelően igazságos pontosztozkodás született. Ennek leginkább a REAC játékosai és vezetői örültek, mivel a váci pontvesztésnek köszönhetően végleg eldőlt, hogy a rákospalotaiak a következő bajnokságot a legmagasabb osztályban kezdik.

Mestermérleg
Gyimesi László:
- Ilyen játék s ilyen eredmény lesz a következménye annak, hogy a csapat nem tud nagypályán edzeni…
Menczeles Iván: - Taktikus játékunknak köszönhetően értékes pontot szereztünk.

Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása, eredmények
Legfrissebb hírek

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
1 perce

Örményországot nem rázta meg a 0–5, legyőzte az íreket

Foci vb 2026
3 perce

Nem sikerült nyernie Litvániában az U21-es válogatottnak az Eb-selejtező nyitányán

Magyar válogatott
4 perce

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
28 perce

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
43 perce

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
1 órája

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik