"Miután a kapuba találtam, a feleségemet kerestem a lelátón, és a középkezdés előtt a puszi neki szólt - mondta Kovács Zoltán. - Azt talán nem kell külön ecsetelnem, menynyire örültem ennek a találatnak. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem volt bennem plusz bizonyítási vágy. Mindenkinek meg akartam mutatni, hogy korai még engem leírni. Be akarta bizonyítani, hogy még helyem van az Újpestben."
A lila-fehérek támadója már a ZTE ellen is kezdőként kapott volna helyet, de mivel belázasodott, a cserepadon kellett helyet foglalnia a mérkőzés elején. Aztán amikor félórával a vége előtt beállt, új lendületet adott az együttesnek.
"Egy kicsit szomorú voltam a betegség miatt, mert az utóbbi mérkőzéseken már jól ment a játék. De utólag már úgy vélem, hogy jobb volt ez a megoldás. Remélem, szombaton a Honvéd ellen már ott lehetek az meccs elejétől a pályán, mert szerintem megmutattam, hogy továbbra is számíthatnak rám."
A ZTE elleni mérkőzés első félidejében le kellett cserélni Fehér Csabát. A jobb oldali védő rúgást kapott a lábára a bokája felett, ám minden bizonnyal rendbe jön a sérülése a következő fordulóig.