SÁRGA LAP:
Báló (előbb végezte el a szabadrúgást) a 33., Hámori (kezezésért) a 63., Szepesi D. (reklamálásért) a 67., Dudás (Micskót rántotta le) a 71. percben
SZÖGLETARÁNY: 6:4 (4:3)
18. perc: Rusvay jobbról adott középre, Szepesi Dávid kezén megpattant a labda: 11-es! Palásthy a jobb kapufa tövére gurította a labdát, a védők szögletre mentettek.
47. perc: Koszora a jobb oldalról adta középre a labdát, a védők elvétették, Bánföldi pedig három méterről a kapuba passzolt.
0-166. perc: Hajdu bal oldalról ívelt iözépre, Makrai megelőzte a kimozduló Sólyom kapust, és öt méterről a kapu közepébe bólintott.
0-2Fantasztikusan jól kezdte a Dunaújvárosi a tavaszt, hiszen mindkét idegenbeli mérkőzését biztosan nyerte, így az együttes a hetedik helyről a harmadikra ugrott, és első hazai mérkőzésén rögtön rangadót játszott: az őt üldöző Vácot fogadta. A szép időben sokan döntöttek a mérkőzés megtekintése mellett. Negyedórai puhatolózás után aktívabb lett a Vác, sőt Palásthy Norbert büntetőt rontott.
Mindvégig eszélyesebb volt tehát a vendégcsapat, és a második játékrész elején már gólt is szerzett, sőt, később növelni is tudták előnyüket a látogatók. A Vác megérdemelten vitte el a három pontot.
MestermérlegSzepessy László: - Megerősíthettük volna jó pozíciónkat a tabellán, de ez akkora nyomás volt csapatomnak, amit nem tudtunk elviselni. Tragédia nem történt, hosszú még az idény.
Gyimesi László: - Nem a nulla kettő mondatja velem, de látványos mérkőzést játszottunk. Gratulálok a játékosoknak.