Lipcsei: van erő a Ferencvárosban

VARGA T. RÓBERTVARGA T. RÓBERT
Vágólapra másolva!
2005.03.11. 21:20
Címkék
Ma kezdődik az Arany Ászok Liga 2004-2005-ös kiírásának tavaszi szakasza. A sorozatot a bajnoki címet védő Ferencváros kezdi a legelőnyösebb pozícióból (három ponttal előzi meg a második helyen álló Debrecent), ám a vasárnap ebédidőben esedékes idei első komoly fellépése alkalmával már szembesülhetünk azzal, mennyiben gyengült László Csaba együttese. Merthogy gyengült, az kétségtelen: a távozó játékosok helyére erősítés nem érkezett& A gyengülő zöld-fehérek ellenfele a megerősődő zöld-fehérek lesznek: a Győr momentán hatodik, de csak három ponttal marad el a még dobogós ZTE mögött, és a télen válogatott futballisták - Kenesei Krisztián, Lendvai Miklós - megszerzésével jelezte, szeretne előbbre lépni a tabellán. A hétvégi zöld-fehér randevú előtt a két csapatkapitánnyal, Lipcsei Péterrel, illetve a korábban az Üllői úton is futballozó, és az 1996-ban a Bajnokok Ligájáig eljutó csapat tagjával, a ma már az ETO-t erősítő Vincze Ottóval beszélgettünk.
A futballôsz elsô pillanata: a gyôri idénynyitón 4-2-re nyert a Ferencváros – többek között Huszti Szabolcs (11) találatának köszönhetôen (Fotók: Németh Ferenc)

Noha parádésan menetelt a Ferencváros a magyar futballporondon az ősszel, a téli fagyok "megdermesztettek" az Üllői úton játékost, szurkolót, sportvezetőt és - mindenekelőtt - klubkasszát. Történt, hogy az Üllői úton fokozatosan elfogyott az a kevés pénz is, ami volt, s a játékosok mindmáig nem kapták meg a tavalyi prémiumokat, a vezetőség tagjai képtelenek voltak megerősíteni a meggyengült keretet, úgyhogy nagy kérdés: ilyen körülmények között mire megy majd a gárda?

Nem ez az első nehéz periódus

- Az egészség a legfontosabb, így az első kérdés az: meggyógyult?
- Köszönöm, teljesen egészséges vagyok - felelte a Ferencváros csapatkapitánya, Lipcsei Péter. - A múlt héten még nagyon rossz állapotban voltam, miként jó néhány társam, előfordult, hogy a csapatból csak nyolcan jelentkeztek edzésre, de - lekopogom - kihevertük az influenzát.

- Nem hinném, hogy nagy jóstehetség lenne, de azért csak átlátja a szituációt: kiheveri-e a csapat az egyéb problémákat is?
- Nagyon remélem. Jó ideje futballozom a Ferencvárosban, akadtak már nehéz periódusok, de a klubvezetés eddig mindig úrrá lett a gondokon.

Bíznak a klubelnök ígéretében

- Mint a csapat legrutinosabb játékosának, kapitányának, alighanem az is a feladata, hogy némiképp csillapítsa a kedélyeket.
- Most nincs erre szükség, a játékostársak, ha nem is elfogadták, talán beletörődtek, hogy nem tehetnek mást, mint várnak. Furulyás János klubelnök, és az FTC Rt. igazgatósága március harmincegyedikéig tett ígéretet arra, hogy mindenki megkapja a pénzét.

Lipcsei Péter (képünkön) a Fradi vezéralakja, ô tartja össze a Fradit – mondja a zöld-fehérek játékosáról, a korábbi csapattárs, Vincze Ottó (Fotó: M. Németh Péter)

- Mindez azért csak zavart kelt a fejekben…
- Majd vasárnap eldől. A felkészülés során nem éreztem a munka minőségén, hogy nagyon viszszavetett bennünket a kialakult helyzet. Egytől-egyig odatették magukat a fiúk, és mind Szovátán, mind Cipruson teljes intenzitással készültünk.

- Ehhez képest alig nyertek mecs-cset a gyakorló fellépéseken…
- Ez teljesen lényegtelen. Nagyon fáradtak voltunk akkor, így aztán nem kell messzemenő következtetéseket levonnunk ezekből az eredményekből, már csak azért sem, mert a múlt nyáron ugyancsak sorban kaptuk a pofonokat a bajnokság előtt, aztán a sorozatban meg remekeltünk. Szerintem ez most is így lesz, habár tagadhatatlan, kissé tartok a vasárnapi fellépéstől…

- Merthogy? A statisztika hazai fölényről árulkodik az elmúlt évek FTC-Győr párharcai kapcsán: kétezer augusztusában nyert utoljára az Üllői úton az ETO, az azóta megrendezett hat találkozón a Fradi gyűjtötte be a három pontot, s elképesztő fölényt mutat az összgólkülönbség: tizenkilenc három…
- Persze szeretném, ha sikerülne folytatnunk a Győr elleni győzelmi szériánkat, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy válogatott futballistákkal erősített Reszeli Soós István, aki nagy terveket szövöget. Oda kell figyelnünk, nagyon…

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

- És ott lesz a pályán Vincze Ottó is… E cikknek éppen az lenne az egyik vezérvonala, hogy véleményeznie kellene vasárnapi riválisuk csapatkapitányának teljesítményét. Tehát: milyen futballista Vincze Ottó?
- Csak a legjobbakat tudom elmondani róla, mert Vincze Ottó szenzációs játékos. Hosszú időn keresztül futballozott külföldön, rutinos, jól lát a pályán…, igen, és róla mindig eszembe jut az 1995-ben a Bajnokok Ligájában szerzett elképesztő gólja, hát az nem volt semmi. Mégis azt kell mondjam, hogy tehetsége alapján többre kellett volna vinnie. Manapság, ha van kedve futballozni, megállíthatatlan, ha nincs, hajlamos eltűnni a mezőnyben.

- Nem tudom, hallott-e arról, hogy vetélytársára a felkészülés során egy műholdas nyomkövetőt szereltek, ami pontosan kiértékeli a pályán nyújtott teljesítményét. Ön találkozott már ilyesmivel?
- Nem volt szerencsém efféléhez, de tudom, miről van szó. Ennek a rendszernek az a nagy hátránya, hogy a csapatban egyetlen játékosról készít csak felmérést. Napjában beszélek Gera Zoltánnal, aki elmondta, Angliában úgy működik a kiértékelés, hogy a stadionokban mintegy kéttucat kamera rögzíti az eseményeket, amelyek bekerülnek egy központi számítógépbe, az feldolgozza az adatokat, és másnap valamennyi futballista megkapja saját statisztikáját, hány métert futott, sprintelt, kocogott, hányszor ért a labdához, az egész teljesítménye le van fordítva a számok nyelvére. ---- A ---- -
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik