Illés Béla is edzésbe állt

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2005.01.25. 21:50
Címkék
Immár három hete készül a bajnokság tavaszi idényére az MTK Budapest. Csupán Rodenbücher István hagyott ki az elmúlt héten betegség miatt néhány foglalkozást, keddtől azonban már az olimpiai válogatott védő is teljes intenzitással gyakorol. Az őszi idényben súlyos térdsérülést szenvedő, több operáción is áteső Halmai Gábor egyelőre csak a konditermet látogatja Somodi László erőnléti tréner felügyelete mellett. Akaraterejének, profimentalitásának köszönhetően azonban előbbre tart, mint arra számítani lehetett a keresztszalagműtétje után.
Ugyancsak jó hír a kék-fehér egylet szimpatizánsainak, hogy kedd óta ismét a társaival gyakorol Illés Béla. Az őszi idény záró fordulójában, a Vasas elleni Fáy utcai mérkőzésen az ötszázadik élvonalbeli meccsét játszó futballista számára a szakmai stáb hoszszabb pihenőt engedélyezett, ám érthető, hogy a 37. évében járó labdarúgótól Garami József szakmai igazgató már nem ugyanazt az edzésmunkát várja el, mint a fiataloktól. A korábbi 64-szeres válogatott középpályás nem titkolja, a tavasszal szeretné megdönteni a tatabányai Szabó György 507 mérkőzéses rekodját, és erre minden esélye megvan. Noha Illés Béla rendre a bajnokik második félidejében lépett pályára, az őszi szezonban öt találatával még így is ő volt az MTK legeredményesebb játékosa…

Illés Bélának kijárt a hosszú pihenô – az ôsszel alaposan meggyötörték (Fotó: Németh Ferenc)
Illés Bélának kijárt a hosszú pihenô – az ôsszel alaposan meggyötörték (Fotó: Németh Ferenc)
Illés Bélának kijárt a hosszú pihenô – az ôsszel alaposan meggyötörték (Fotó: Németh Ferenc)
Ami a lehetséges távozókat illeti, az elmúlt napokban Pécsett tréningező Lengyel Roland nem lesz a PMFC futballistája, ugyanis a piros-feketék támadója, Horváth Gyula mégsem igazol Görögországba. Németh Norbert iránt több élvonalbeli klub érdeklődött már, megegyezés azonban még nincs az ügyében. Daniel Rednic bizonyosan távozik a Hungária körútról, és nem elképzelhetetlen, hogy Miriuta Vasile segítségével Finnországban futballozik a jövőben.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: pályán a PSG a klub-vb-n; Marozsán Fábián a hallei tenisztornán szerepel

Minden más foci
3 órája

Megvannak az ellenfelek az európai kupákban; Nemcsik Zsolt: Csak az arany tesz elégedetté

E-újság
3 órája

Az öltöző hatalma – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
4 órája

Sokba került a kihagyott büntető, csak döntetlennel nyitott a klub-vb-n a Real Madrid

Klub-vb
4 órája

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
4 órája

Bejelentette a riválistól érkező kapust a Barca; kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát a Pool

Minden más foci
5 órája

Majdnem szenzációval kezdődött a női kosárlabda Európa-bajnokság

Kosárlabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik