Az én kerek világom

KUN ZOLTÁN jegyzeteKUN ZOLTÁN jegyzete
Vágólapra másolva!
2004.12.30. 20:34
Címkék
Ha én kispesti tulajdonos lennék, bizony jót mosolyognék az egész emberiségen. Mert bár kívülről egy lestrapált hippinek látszom, tudom én jól, hogy elég kivillantanom a zsebemben hordott kötegeket, és kilóra megvehetek bárkit ebben az országban. Megvehetem Bognár Györgyöt, Gálhidi Györgyöt, Duró Józsefet, Molnár Leventét, Hamar Istvánt, Horváth Pétert, Jovan Drobnjakot, Dejan Sztamenicset, Maximilian Orazét, Marcel Silhavyt, meg ki tudja még, hány játékost vagy edzőt. Megvehetem őket, játszhatok velük, aztán, ha neadjisten összekócolt frizurával és bedagadt szemekkel ébredek fel, egy jól irányzott balbelsővel kirúghatom mindegyiket. Az egyiket mondjuk azért, mert szőkére festette a haját, a másik nem köszönt háromszor, a harmadikat, mert ballábas volt, a negyedik kapcsán meg fél év után észrevettem, hogy nem középcsatár, hanem kapus.
Megtehetek mindent, mert én vagyok a főnök. Én virítok.
Ha én kétmillióra büntetném a csapatot egy gyenge meccsért, hát ne legyen ellenvetés. Ha én hatdolláros afrikai bozótharcosokat akarok a kapuban és a jobbösszekötő helyén látni, hát lássa be az edző is, hogy tényleg ők a legjobbak ezen a poszton. Ha én minden este lefekvés előtt órákig könnyezem azért, mert túl sokat keres a középhátvédem, hát az önként mondjon le fizetése kétharmadáról, a maradékot meg fordítsa karitatív célokra. Ha én a barátom és tulajdonostársam nélkül akarok dönteni, hát ő ne értetlenkedjen, inkább örüljön neki, hogy utólag azért mindig mindenről értesül, már ha elolvassa az újságokat.
Engem nem kell szeretni, tőlem egyszerűen csak félni kell. Félni, hogy netán itthagyom ezt a klubot, és az mehet a szemétdombra. Elég ezt néhányszor megpendíteni, és lám, eltűnnek az elégedetlenkedők, rögvest nekem lesz igazam. Persze, magunk közt legyen mondva, igazából bolond lennék elhagyni ezt a kócerájt. Miért is tenném, ha én lehetek itt a Silvio Berlusconi meg a Giovanni Agnelli. Nekem is van már egy focicsapatom, én is beleszólhatok már a taktikába, rólam is írnak már a lapok, és ez alig évi kétszázmilliómba kerül. Nekem nem pénz, úgyis veszik a töpörtyűm, veszik a kolbászom - de a klubom nem vehetik, azt a múltkor egymilliárd forintért adtam volna, jót röhögve, hogy ennyi pénzért még annak a Szemlédi nevű lottónyertesnek sem kéne.
Higgyétek el, nekem jó itt. Mert én diktálhatok - nektek, egyszerű halandóknak meg kuss van.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
6 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
6 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
6 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
6 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
6 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
6 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
7 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik