Aki máig adósa a szurkolóknak

Jótékonysági karácsonyi estet rendezett kedd este a Vígszínházban a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A gála keretében vehette át a szolgálat által alapított Becsületrendet Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás jobbhátvédje Mádl Ferenc köztársasági elnöktől.

- Csodálatos este volt - mondta meghatottan a 48-szoros válogatott Buzánszky Jenő, aki jövő májusban ünnepli a 80. születésnapját. - Az pedig külön öröm számomra, hogy az esemény kapcsán Budapestre jött Theo Zwanziger, a Német Labdarúgó-szövetség társelnöke, aki annak ellenére választotta a magyarországi utazást, hogy a német válogatott éppen a Távol-Keleten túrázik. Hozzá régi barátság fűz, még abból az időszakból ismerem, amikor a rajnai futballszövetség elnöke volt.
- Tudja, hogy Kocsis Zoltán zongoraművész után ön a második, akinek tevékenységét a szolgálat Becsületrenddel ismeri el?
- Hallottam róla, és büszke vagyok rá. Nyolc esztendeje veszek részt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkájában, a sportbizottság vezetője vagyok. A gyermeknapon a budapesti Városligetben rendezünk sportversenyeket, s évente kétszer elutazunk Erdélybe, ahol a magyar iskolák diákjainak szervezünk futballtornákat. Az utóbbi két esztendőben az Újpest egykori trénerével, Várhidi Pállal együtt megyünk Csíkszentdomonkosra.
- A népszavazás fényében nem tart a következő utazástól?
- Nagyon elkeseredtem a voksolás eredménye hallatán, de úgy érzem, én ezután is belenézhetek az erdélyiek szemébe. Egyébként, hogy mit jelent a határon túliak számára a magyarság, arra hadd mondjak el egyetlen példát: októberben Gyimesbükkön jártunk, azt mondják, arrafelé húzódott az ezeréves határ. Egy tizenkét éves kisfiúnak adtunk oda egy labdát, aki elringatta az ajándékot, majd fátyolos tekintettel azt mondta a barátainak: "Ez magyar labda…"

- Közel a nyolcvanhoz hogyan bírja a rengeteg utazást?
- Az ember erejét nemcsak a fizikuma, hanem a lelki masszívsága is adja. Ez utóbbi nálam a magyarság szeretetéből táplálkozik. Amíg az egészségem engedi, biztosan nem mondok nemet egyetlen meghívásra sem. Annak idején sokat segített az Aranycsapatnak, hogy éreztük: sok-sok millió magyar áll mögöttünk itthon és a határokon túl. Tartozom a szurkolóinknak, kötelességem viszonozni a szeretetüket.
- Gondolja, hogy töretlen lenne az Aranycsapat nimbusza?
- A múlt héten voltunk Németországban Grosics Gyulával, egy ottani milliomos a magángépét küldte értünk. Az volt ugyanis az élete álma, hogy személyesen szoríthassa meg az 1954-es vb-döntő szereplőinek kezét; a németektől Horst Eckel és Ottmar Walter jött el. Az utóbbival egy hónappal ezelőtt Hanauban jártunk, a német újságírók báljára hívtak minket díszvendégnek. A rendezvényen hatvanezer euró gyűlt össze a gyermekfutball javára, a tehetséggondozásra.
- Az erdélyi tornákon is látott tehetséges srácokat?
- De mennyit! Érdemes lenne figyelni rájuk, egyengetni az útjukat. Mondtam is több gyereknek: "nagyon remélem, hogy egyszer felhúzhatod a magyar címeres mezt".
- A maiakról mi a véleménye?
- Lothar Matthäus színre lépése nagy változást nem hozott, de a játékosok mentalitása érezhetően javult. Olvasom a Nemzeti Sportban Mészöly Gézának, az Újpest edzőjének angliai útinaplóját, aki többek között azt fejtegeti: odaát csak az birtokolhatja a labdát, aki többet és gyorsabban tud futni, mint az ellenfele, mert a futball küzdősporttá lett, és csak másodsorban fontos, ki miként bánik a labdával. Amíg nem alkalmazkodunk a világtendenciákhoz, nagy sikerekről aligha álmodhatunk.