Bodrogi Ausztráliában kezd

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2004.11.26. 22:45
Címkék
Az egyik legnépszerűbb francia proficsapatnál, a zöld-fehér szín-összeállítású Crédit Agricole-nál sokat várnak Bodrogi Lászlótól: elsősorban az időfutamok során kell majd erősítenie új csapatát, a magyar kerekes pedig ebben a versenyszámban a legjobbak közé tartozik. A párizsi székhelyű együttesnél nem titkolják: a Tour de France csapatidőfutamában is nagy szerepet szánnak az új szerzeménynek.Egyébként nem csak Bodrogi érkezik most a csapathoz, a világ egyik legjobb sprintere, az észt Kirsipuu is itt folytatja pályafutását, akárcsak a körversenyeken remeklő olasz Caucchioli. Természetesen az is erősítésnek számít, hogy jövőre is a Crédit Agricole-ban szerepel a francia Moreau, a korábbi U23-as világbajnok norvég Hushovd és az orosz Bocsarov is, de meg kell említeni a pályán olimpiai aranyéremig jutó brit Wiggins nevét is. Utóbbi egyre többször szerepel az országúti versenyeken is (ragyogó időfutammenő, akárcsak Hushovd vagy Moreau), az első 2005-ös versenyen, az ausztráliai Tour Down Under során éppen Wiggins lesz a CA csapatkapitánya. A brit menő mellett Kirsipuu, a francia S. Hinault, Halgand, Poilvet, Lemoine és Joly, valamint Bodrogi nevezését küldték el Párizsból Adelaide-be, vagyis az első számú magyar kerekes január 18-án mutatkozhat be új csapatában.Bodrogi egyébként már elkezdte a felkészülést, csupán az elmúlt hét végén adott egy kis pihenőt magának - ekkor rendezték a franciaországi Bodrogi Fan Club idényzáró bankettjét -, decemberben pedig már a Crédit Agricole versenyzőivel közösen edzőtáborozik Normandiában.
Legfrissebb hírek

A Budafok felbontotta Mészöly Géza szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB II
7 perce

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban a tizedikek

Egyéb egyéni
29 perce

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
35 perce

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
51 perce

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
1 órája

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
1 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik