Vanczák Vilmos máris szerződést hosszabbított

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2004.11.02. 21:33
Címkék
Az Újpestnek továbbra sem megy hazai pályán. A legutóbbi fordulóban a Pécs tudott pontot szerezni a Szusza Ferenc-stadionban, így továbbra is csak az MTK-t sikerült legyőzniük a lila-fehéreknek a Megyeri úton. A lefújást követően Mészöly Géza, az Újpest edzője csalódottságának adott hangot, érthetően elégedetlen volt csapata játékával.
"Természetesen nem voltam boldog, hogy nem sikerült győznünk a Pécs ellen - mondta a szakember. - Azt azonban hangsúlyoznom kell, hogy nem egy-egy labdarúgó teljesítménye miatt voltam bosszús, hanem a gárda mutatott játéka miatt. Ha az Újpest hazai környezetben megszerzi a vezetést, akkor illik megnyernie a találkozót. A pécsiek ellen is sokkal több helyzetet kellett volna kialakítanunk és kihasználnunk. A keddi értekezleten is erről beszélgettünk, és a futballisták egyetértettek velem. Ôk is tudják, többet kell tenniük, ha azt szeretnék, hogy elöl végezzünk a bajnokságban. Ezt a mérkőzést lezártuk, nem foglalkozunk vele a továbbiakban, már csak a Zalaegerszeg elleni találkozó érdekel bennünket."A lila-fehérekkel kapcsolatos hír, hogy Vanczák Vilmos szerződést hosszabbított a klubbal. A védő három évre kötelezte el magát Újpestre. Öröme azonban nem lehet felhőtlen, hiszen kisebb sérülést szenvedett el a Pécs ellen, így csütörtökig nem edzhet teljes erőbedobással. Ugyancsak sérült Bükszegi Zoltán, de szombaton már ő is Mészöly Géza rendelkezésére állhat.
Legfrissebb hírek

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
50 perce

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
1 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
1 órája

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
1 órája

Klub-vb: a játékmegszakítás sem zavarta meg a brazilokat, simán nyert a Palmeiras

Klub-vb
1 órája

Klub-vb: Inter Miami–FC Porto

Klub-vb
1 órája

KS-ajánló: zsidóság a magyar futballban – a meccs emberei

Képes Sport
2 órája

Klub-vb: az időjárás közbeszólt, félbeszakadt a Palmeiras–Al-Ahli mérkőzés

Klub-vb
2 órája
Ezek is érdekelhetik