A hazai kapufák átka…

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2004.10.24. 13:58
Címkék
Az NSO ajánlja:

FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!



Adatbank: Debrecen

Adatbank: Újpest

Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Az NSO ajánlja:

FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!



Adatbank: Debrecen

Adatbank: Újpest

Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Óriási csatára volt kilátás Debrecenben, amire mind a két csapat egymás elleni mérkőzéseinek hagyományai, mind az együttesek jelenlegi szereplése és formája reális alapot adott.
A hazaiak a mérkőzés előtt egy váratlan húzást alkalmaztak, hiszen Szatmári helyett a jobblábas Nikolov kezdett a védelem bal oldalán, bár ez a poszt nem volt ismeretlen az ex-dunaújvárosi előtt, hiszen korábban már játszott itt. Igaz, volt ő már csatár, középpályás is pályafutása korábbi szakaszaiban. A Loki játékosai hamar el szerették volna dönteni a mérkőzést, hiszen hatalmas lendülettel támadták a lilák kapuját, s már a második percben remek pozícióból végezhettek el szabadrúgást, ám Halmosi nem tudott élni a lehetőséggel. A 7. percben Simek került hatalmas helyzetbe, ám kissé kisodródva Csernyánszkiba lőtt. Lüktetett a mérkőzés, magyar pályákon elvétve tapasztalható hatalmas iram jellemezte a találkozót.
Az Újpest már-már kőbe vésett kezdőcsapatát már a 18. percben kénytelen volt megbontani Mészöly Géza vezetőedző, hiszen Rajczi Péter húzódást szenvedett, s ezzel előrébb hozta Kovács Zoltán visszatérését az Újpestbe, hiszen a tar támadó váltotta sérült társát. A mérkőzés mindkét csapattól hatalmas koncentrációt igényelt, bár ez Vlaszákra nem volt mindig jellemző, hiszen talán ő sem tudja megmagyarázni, hogy miért vette kézbe Grósz hazaadását. A megítélt szabadrúgás után azonban kisegítették a védők, hiszen a sorfalról levágódott Kerekes lövése.
Az első játékrészt a nagy iram, a szép megoldások jellemezték, ám a játék sava-borsa, a gól, az nagyon hiányzott. De nem sokáig…
A második játékrész elején egy újpesti szöglet után először Bükszegi fejelt, ez lepattant a középen tömörülőkről, vissza Bükszegi elé, s a vendégcsatár lábbal már élni tudott a lehetőséggel. A Debrecent kissé meglepte, hogy hátrányba került, de ha lehet, még nagyobb energiákat fektetett, először az egyenlítő találat megszerzésére. Szentes Lázár is úgy érezte, hogy az eddigieknél is támadóbb összeállításban kell tovább futballozniuk, ezért átszervezte a csapatát. Bernáthot lecserélte, Nikolovot a bal oldalról átrendelte jobbra, az ő helyére Halmosit húzta vissza, míg a becserélt Madar a középpálya bal oldalán tüsténkedett a továbbiakban. Ha nem is pont ennek a cserének köszönhetően, de hatalmas ziccerbe került a Debrecen, hiszen a balról betörő Kerekes lövőhelyzetbe került, és ezt Vlaszák védte, de az ott ólálkodó Dombinak már csak a fekvő kapus mellett kellett volna a hálóba helyeznie. A volt válogatott szélső azonban rosszul vette át a labdát, így az a kapu mellett pattogott ki. Két perc múlva még közelebb álltak a hazaiak a gólszerzéshez, hiszen Halmosi sokadik veszélyes szabadrúgása után a labdát Sándor fejelte a felső lécre, itt csak statisztáltak Tamásiék. Sándor Tamás egyébként az egész meccsen elképesztően aktívan futballozott, s a 64. percben végre gólpasszt is adott, hiszen beadásánál a védők éppen Kerekes Zsomborról feledkeztek el, aki nem vette nagyon szívére a magányt, hiszen öt méterről Vlaszák hálójába bólintott. Mészöly Géza ekkor lecserélte csapata egyik visszafogottabb játékosát, Tóth Norbertet, aki tőle szokatlanul nagyon szürkén játszott, kevés megmzdulása jött be. A hajrához közeledve úgy tűnt, hogy az 1-1-en egyik együttes sem tud változtatni, s a lilák ponttal távoznak Debrecenből.
Ám a 85. percben megvillant Kovács Zoltán: Erőst eddigi pályafutása során inkább védekező munkájáért ismerték el, de az utóbbi időben remek átadásai is több gólpasszt eredményeztek. Most ő ugratta ki az Újpestre visszatért egykori (és jövőbeli?) gólfelelőst, aki lőhetett is, és Csernyánszki kapus rosszul ért a labdába, ami lábáról a jobb sarokba vágódott. Megjegyzendő, Kovács Zoltán az egész meccsen némileg "idegen test" volt az Újpest játékában, bár küzdött becsülettel, de úgy tűnt, ez a találkozó nem kerül bele pályafutása legnagyobb sikerei közé. Gólja után talán megváltozik a helyzet…
Ha valaki azt hitte, hogy ezzel vége az izgalmaknak, az hatalmasat tévedett, hiszen a Loki most már mindent egy lapra tett fel ha már nem is a győzelem, de a döntetlen kivívása érdekében. Makai játékvezető négy perces hosszabbítást jelzett, s ezalatt a Debrecen megtapasztalhatta: ma sem Fortuna, sem a hazai kapufák nem voltak velük. Korábban már Sándor Tamás egyszer a felső lécre bólintott, majd a hosszabbításban először ő bombázott a bal kapufára, kicsit később beadása után a csereként beálló Leonardo is a felső kapufát találta el. Igaz, Kőhalmi is hatalmas helyzetet hagyott kihasználatlanul.
Összességében kiváló mérkőzést láthattunk, ahol a helyzeteit jobban kihasználó vendégek azért is nyertek, mert a Debrecen képtelen volt gólra váltani az adódó lehetőségeit.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik