DVSC: nem együtt isszák a sört

K. T.K. T.
Vágólapra másolva!
2004.09.23. 20:48
Címkék
Felhevültek az indulatok legutóbb Debrecenben. A drukkerek durván szidalmazták Szentes Lázár vezetőedzőt, és a távozását követelték. A DVSC vezetősége kiállt a tréner mellett, sőt vette a bátorságot, és a hívek elé is kiálltak, pontosabban kiültek a futballszervező részvénytársaság irányítói: csütörtökön ugyanis ankéton válaszoltak az érdeklődők kérdéseire; a Civis Hotel Kálvin konferenciatermébe mintegy félezren zsúfolódtak be (a találkozót a Hajdú-Bihari Napló szervezte).
Kezdés gyanánt Pethe Tamás, a DVSC szurkolói egyesület alelnöke a lapban megjelent, Szentes Lázárt kritizáló megjegyzéseiért nyilvánosan kért elnézést az edzőtől, hozzátéve, hogy ezt csak a saját és nem drukkertársai nevében teszi. Ezt követően, bár bekiabálásoktól nem mentesen, de kulturált körülmények között zajlottak a történések. Persze záporoztak a kérdések, a legtöbben a gyenge Magyar Kupa-szereplés, valamint a Ferencváros elleni bajnoki "finálé" elvesztése felől érdeklődtek, jelezvén, hogy a sebek nehezen gyógyulnak. Többen azt is tudakolták, Szentes Lázár miért nem fog kezet a lecserélt játékosaival.
"Ez nálam már egy régi dolog - hangzott a tréner válasza. - Nem tartom indokoltnak, hogy egy felhevült állapotban pályáról lejövő labdarúgóval kontaktust teremtsek. Ezt vagy elfogadják, vagy nem. Egyébként volt nekem egy edzőm, Verebes Józsefnek hívták, aki szintén nem kezelt velünk, ha lehívott a pályáról."
"Igaz-e, hogy Sándor Tamás az edző ellen játszik?" - hangzott az újabb felvetés, melyre maga a középpályás válaszolt.
"Nekem Debrecen a szülőváro-som, a Loki a mindenem, éppen ezért sohasem tennék ilyet" - jelentette ki a csapatkapitány.
Felszólalt az egykori világválogatott kézilabdázó, Varga István is, aki összefogásra buzdított. Ezt követően - megtalálva a közös hangot - szinte csak a bajnoki címről esett szó, merthogy ez a játékosok, a klubvezetők, az edző és a szurkolók vágya is. Szima Gábor, az rt. elnöke leszögezte, addig nem távozik, amíg a városnak nem lesz bajnokcsapata. Nagy tapsot kapott a vállalkozó, aki saját bevallása szerint az elmúlt három esztendőben csaknem ötszázmillió forintot áldozott a DVSC-re.
"Szentes Lázár nem a barátom, nem járunk együtt sörözni, sőt szigorú kritikusa vagyok - mondta végezetül az elnök. - A mester eddig elért eredményeivel elégedettek lehetünk, ám ha a csapat a jövőben nem a követelményeknek megfelelően szerepel, akkor, de csakis akkor kerülhet szóba az edzőváltás."

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik