Most már a csapat jövője a tét

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2004.09.21. 20:23
Címkék
Az őszi edzőkeringőből (egyelőre?) kimaradt a Diósgyőri BFC. Természetesen Miskolcon sem telt eseménytelenül a keddi nap, ugyanis Kuti István tulajdonos és Ebedli Ferenc klubigazgató hosszasan elbeszélgetett Kiprich József vezetőedzővel, illetve segítőjével, Vincze István pályaedzővel.
Kiprich József – borongós a jövô (Fotó: M. Németh Péter)
Kiprich József – borongós a jövô (Fotó: M. Németh Péter)
Kiprich József – borongós a jövô (Fotó: M. Németh Péter)
Kiprich József – borongós a jövô (Fotó: M. Németh Péter)
Kiprich József – borongós a jövô (Fotó: M. Németh Péter)
Kiprich József – borongós a jövô (Fotó: M. Németh Péter)
"Azzal álltunk fel az asztal mellől, hogy a hét végi bajnoki mérkőzésen pontot vagy pontokat kell szereznie a csapatnak - mondta Ebedli Ferenc. - A Győri ETO elleni összecsapáson azt várjuk a játékosoktól, hogy szakadjanak meg a pályán, csússzanak, másszanak. Csak ilyen hozzáállással lehet ugyanis pótolni a tudásbeli különbséget. Kuti Istvánnal együtt elmondtuk, hogy nem szeretnénk hiteltelenné válni sem Miskolcon, sem a futballszakmában. Felhívtuk a két szakember figyelmét, hogy tegyenek meg mindent a sikeres szereplés érdekében. Persze ők is tökéletesen tisztában vannak a helyzettel."

Ebedli Ferenc hozzátette, valamennyien eredménykényszer alatt dolgoznak, de ezt a terhet el kell viselniük. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy Diósgyőrött sajátságos körülmények között zajlik a munka, hiszen egyrészt csak csütörtökön születik majd végleges döntés a licencügyben, másrészt pedig az sem tipikus, hogy az átigazolási időszak lejárta után kell a csapatot kialakítani. Ám a klubigazgató a játékosokat sem mentette fel, ugyanis meglátása szerint többet (is) tehetnének a közös ügy érdekében. Egyáltalán nem mindegy például, mennyi néző látogat ki a hazai összecsapásokra, ugyanis a büdzsé fontos részét jelenti a jegybevétel. Ha kevesen váltanak belépőt, könnyen megbillenhet a költségvetés, veszélybe kerülhet a labdarúgó-kft. működése.
Ezzel együtt biztosnak tűnik, hogy a mai, Tápiószecső elleni kupameccsen, illetve a szombati, Győr elleni bajnokin Kiprich József és stábja irányíthatja a szakmai munkát. Arra a felvetésre, hogy ha újabb fiaskó érné a piros-fehér alakulatot, mi lesz a következő lépés, a klubigazgató mindössze annyit mondott: az új helyzetet jelentene, de ezzel egyelőre senki sem akar foglalkozni a Diósgyőri BFC háza táján.

Szavazás

Egyetért-e a Diósgyőr kizárásával?

Legfrissebb hírek

Bognár György az El-sorsolás előtt: Nyerni akarunk!

Labdarúgó NB I
41 perce

Négy–null a 22. percben – elsöprően kezdte az Arany-kupát a legutóbbi ezüstérmes

Minden más foci
52 perce

Három piros lap a Boca Juniors–Benficán, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
1 órája

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
1 órája

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
8 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
8 órája
Ezek is érdekelhetik