Végre saját gólt is ünnepelne

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2004.09.12. 20:29
Címkék
A forduló meglepetését a Rákóczi érte el azzal, hogy legyőzte a Ferencvárost. A kaposvári csapatban több jó teljesítmény is akadt, de leginkább Andruskó Attila emelkedett ki a mezőnyből, aki nyolcas osztályzatával egyben az 5. kör legjobb futballistája lett.
A középpályás főképp azzal vétette észre magát, hogy sokszor szerzett labdát, és rendre jól játszotta meg azt. A kaposváriak ezzel továbbra is jól szerepelnek, az ötödik forduló után újoncként a hatodik helyen állnak. "Az elején szerencsénk volt, hiszen a Ferencvárosnak több nagy helyzete is akadt - mondta Andruskó Attila. - Aztán a második félidőben már sokkal jobbak voltunk, és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Véleményem szerint mi többet tettünk a győzelemért, az egész csapat kiemelkedően futballozott. A találkozó nem volt könnyű, a Ferencvárosnak megadott büntetőről pedig inkább nem nyilvánítanék véleményt… Szerencsére nem tudtak kiegyenlíteni a vendégek, és csak ez a fontos."Az újonc együtteseket általában a bajnokság elején viszi a lendület. Erre jó példa a kaposvári gárda is, amely öt mérkőzéséből kettőt is megnyert, és két döntetlen mellett csak egyszer veszített. Kérdés persze az, meddig tart majd ez a jó széria."Szerintem elég sokáig - vélekedett Andruskó Attila. - Jó csapat vagyunk, bár a Kaposvárban nincs igazi sztár. Ez egy igazi egységes gárda. A titkunk, ha egyáltalán van, csak annyi, hogy minden pillanatban segítjük egymást. Ha valaki gyengébben teljesít, akkor egy társ biztosan kisegíti. A lefújás után érezhettük, hogy a szurkolóink nagyon szeretnek minket, azt hiszem, Kaposváron erre a mérkőzésre még nagyon sokáig emlékeznek majd. Az egész városnak sikerült örömet szereznünk, és ez a legfontosabb."A kaposváriak egyetlen eddigi vereségüket Pápán szenvedték el. Vagyis a komolyabb játékerőt képviselő együttesek ellen jobban megy nekik a játék, hiszen legyőzték a Vasast és a Ferencvárost, míg döntetlent játszottak az Újpesttel. "Már a másodosztályban is ez volt a specialitásunk, vagyis mindig a jobbak ellen teljesítettünk kiemelkedően - tette hozzá a 23 esztendős középpályás, aki korábban szerb csapatokban futballozott. - A gyengébbnek ítélt együttesek ellen viszont nem mindig tudtunk sikeresek lenni. Kíváncsi vagyok arra, hogy az élvonalban mi lesz a helyzet. Azt hiszem, reálisan a nyolcadik-tizedik hely környékén végezhetünk, persze nem bánnám, ha előkelőbb helyen zárnánk az évadot. Na, meg az is jó lenne, ha végre gólt szereznék az első osztályban. Bár mindegy, hogy ki lövi a gólt, de azért szeretnék végre saját találatot is ünnepelni."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik