A lefújás után: Ünneplés helyett füttykoncert

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2004.08.05. 21:56
Címkék
A ferencvárosi futballisták így még aligha "ünnepeltek". A skót játékvezető, Charles Richmond véget vetett a találkozónak, a zöld-fehérek megkönnyebbülve sóhajtottak fel, mondván, az 1-0-s vereség ellenére megvan a továbbjutás, ám a közönség nem tapsolt, hanem fütyült.
De a meccsértékeléssel, mert van még mit mondani és írni a szerda estéről. Mindenekelőtt Lipcsei Péter, a Fradi csapatkapitánya gondolatai álljanak itt, aki egyértelműen fogalmazott a meccs előtti pletykákkal kapcsolatban. Emlékezetes: felröppent a hír, hogy a félidei vendégvezetés jól fizetett a fogadójátékokban.
"Kikérem a csapat nevében az olyan alaptalan vádakat, amelyek szerint bármiféle tisztességtelen üzlet köttetett a visszavágó előtt - mondta Lipcsei Péter. - Nem tudom, ki terjeszt ilyesmit, de az biztos, hogy én tűzbe teszem a kezem a Ferencváros futballistáiért. Mindannyiunknak a Fradi sikere a legfontosabb, s ha valakiről mégis kiderülne, akkor az be nem tehetné a lábát az öltözőbe…"
Szűcs Lajos, a Fradi legjobbja nem foglalkozott a pletykákkal, ő inkább a mérkőzésről beszélt.
"Először is szeretném tisztázni a találkozó végén lezajlott afféromat Adem Kapiccsal - mondta Szűcs Lajos. - Már a hosszabbítás ötödik percében jártunk, amikor Adem rosszul helyezkedett, én pedig odakiabáltam neki, de nem hallotta meg. Aztán üvöltöttem még egyszer, mire ingerülten visszaszólt. Ekkor borult el az agyam. Szerencsére a labda Suad Lici lövése után a lécen csattant, és nem a hálóba ment, de úgy éreztem, hogy rögvest el kell mondanom a véleményem. Lehet, hogy túl hevesen tettem, de már az öltözőben mindent tisztáztunk, úgyhogy szó sincs feszültségről Kapic és köztem. Ami a meccset illeti, el kell ismernem, hogy szenvedtünk, nem játszottunk jól. Ám azt senki sem vitathatja, hogy a csapat küzdött, csúszott-mászott, és lelkesedéssel ellensúlyozta a gyengébb formát. Kérdem én, jobb lett volna, ha parádézunk, kapujához szorítjuk az ellenfelet, látványos akciókkal rukkolunk ki, aztán a végén kiesünk? Tudom, hogy szurkolóinknak csalódást okoztunk, illett volna legyőznünk az albán bajnokot, de továbbléptünk, és ez most a lényeg. Magamról csak annyit, az albán gólnál hibáztam, túlságosan kint álltam a kapuból, bár lefogadnám, hogy a tiranai futballista nem kapura szánta a lövést, hanem be akarta adni a labdát. Ami a tizenegyest illeti, a bíró szépen megette Fjodor Xhafa színészkedését, egyszóval nem volt jogos az ítélet. Szerencsére sikerült hárítanom, és a végén mi örülhettünk. Persze hogy hallottam a füttykoncertet, de a kritikát el kell fogadnunk…"
Az FTC Rt. közleményt jelentetett meg a tippmixvádak kapcsán. Eszerint a "…Ferencváros nem szeretné kitenni magát annak, hogy a csapat teljesítményét illető jogos vagy jogtalan kritikai megnyilvánulások mellett méltatlan rágalmakkal, gyanúsítgatásokkal is szembesülnie kelljen… Éppen ezért a Ferencváros ezúton azzal a kéréssel fordul a sportfogadási játékokat üzemeltető társaságokhoz, hogy tekintsenek el a Ferencváros mérkőzéseinek fogadási játékokban történő szerepeltetésétől."
Legfrissebb hírek

A Szentes vízilabdacsapata került előnybe a kilencedik helyért vívott párharcban

Vízilabda
1 órája

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az Európa-liga döntőjébe

Európa-liga
2 órája

Spanyolország, Grúzia, Feröer és Montenegró is kijutott a férfi kézi Eb-re

Kézilabda
2 órája

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Kézilabda
2 órája

Úszás: Budapest után Prágában szerepelnek a V4-ek olimpiai reménységei

Utánpótlássport
2 órája

Király Gábor: Állandó lakos vagyok a labdarúgásban

Magyar válogatott
2 órája

Péntektől már „élesben” száguldanak a párosok Veszprém környékén

Egyéb autó-motor
2 órája

NS-évforduló: centenáriumát ünnepelte a Fővárosi Vízművek Sportkör

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik