Galiba a tartozások miatt

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2004.08.02. 20:23
Címkék
A Vasas szombati előkészületi mérkőzését a játékoskijáróból nézte végig Horváth Péter, a Bp. Honvéd 33 esztendős csatára. Vagy helyesebb, ha úgy fogalmazunk: csak egykori támadója..?
- Nem tudom még, melyik csapatban folytatom - mondta Horváth Péter. - Kedvező ajánlatot kaptam Vancsa Miklóstól, a piros-kékek ügyvezetőjétől, de nem egyszerű a helyzetem.
- Mi az akadálya a megállapodásnak?
- A kispestiek tartoznak nekem kéthavi prémiummal, ami potom összeg ugyan, de ami jár, az jár. Jómagam Ács Zsuzsannával, a kispestiek ügyvezető igazgatójával, valamint dr. Lóránt Józseffel, a csapat ügyvédjével tárgyaltam, és velük abban állapodtam meg, hogy július huszadikáig rendeződnek a problémák. Időközben a kluboknak a ligánál a szabályoknak megfelelően be kellett mutatniuk azt az igazolást, hogy semmivel sem tartoznak a játékosoknak. A Honvéd vezetői is az orrom alá dugtak egy papírt, amelyen az szerepelt, hogy az egyesület nem adós. Ezt persze nem írtam alá. Úgy tudom, a nekem járó összeget ügyvédi letétbe helyezték a vezetők, nekem azonban senki nem szólt erről. Másnap, július huszonegyedikén, két edzésen is részt vettem, sőt, este a vezetőkkel is tárgyaltam, az anyagiakig azonban el sem jutottunk.
- Hogyan került szóba a Vasas? Korábbi egyesülete, a Ferencváros nem is kereste meg?
- De, megkeresett. Sőt, egyeztettem a zöld-fehérekkel is, ám a vezetőedző, László Csaba szerint túl öreg vagyok az elképzeléseihez. Ezek után keresett meg Angyalföldről Vancsa Miklós.
- Mikorra várható határozat az ügyében?
- Csütörtökön dönt a liga, és ha ott nekem adnak igazat, akkor Angyalföldre szerződöm.
- És ha a Honvéd nyer?
- Akkor visszatérek a Bozsik-stadionba, mert játszani szeretnék.
- Tegyük fel, az utóbbi verzió születik a csütörtöki tanácskozáson. Nem fél attól, hogy a csapatba kerülésért zajló harcban hátrányosan érintik az események?
- Gálhidi György vezetőedző és a játékostársaim maximálisan mellettem állnak, és tudják, hogy csak az igazamért harcolok.
- Mi történik, ha nem kapja meg a járandóságát?
- Pereskedni biztosan nem akarok, de szeretném, ha mihamarabb pont kerülne az ügyem végére, mert inkább a futballal akarok foglalkozni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik