Amikor a név már nem számít

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2004.07.25. 20:44
Címkék
Kissé furán hangzik, ám igaz: a DVTK BFC két héttel a bajnokság rajtja előtt nekivág a nyári felkészülésnek. A Balaton FC jogán induló, Siófokról  Pápán át  Miskolcra települő csapat két egykori tatabányai kedvenc, Kiprich József és Vincze István irányításával gyakorolja végig az augusztus 7-i szezonnyitóig hátralevő napokat; de hogy ez az idő az ismerkedésen kívül mire lesz elég, arra még a vezetőedző sem tudja a választ. Mint ismeretes: Diósgyőrött eddig Détári Lajos dolgozott, ám a tulajdonos- és csapatváltás után a korábbi válogatottbéli társ, Kiprich Józsefé lett a kispad.
– Szóval hétfőn tízkor edzés Diósgyőrött?
– Nem edzünk… – válaszolt kapásból a szakvezetőként nemcsak idehaza (Kecskemét, Vasas és Győr), hanem Romániában (Olimpia Satu Mare) is szerencsét próbáló Kiprich József.
– Ajaj, mi történt?
– Semmi különös, csak áttettük az első tréninget keddre.

Hamarosan elülnek a viharok

– Már azt hittem, két nap után leváltották, vagy elköltözött, mondjuk a Vas megyei Pornóapátiba a klub.
– Ne aggódjon, csupán arról van szó, hogy hétfőn reggeltől estig úton leszünk, és ezért jobbnak láttuk, ha eltoljuk huszonnégy órával az első foglalkozás időpontját. Megjegyzem, a csapat ügyében járunk el a hét első napján is: több klubot is felkeresünk, hogy tárgyaljunk egyrészt a vezetőkkel, másrészt az általunk kiszemelt futballistákkal.
– Írnám is a neveket.
– Elégedjen meg, kérem, anynyival, hogy a legtöbbjük élvonalbeli játékos. Telefonon már egyeztettünk velük, úgy tűnik, jönnének is hozzánk, azonban a személyes találkozó, illetve a kézfogás még hátra van.
– Szóval kedden tízkor edzés Diósgyőrött?
– Így igaz.
– Várja?
– Várom.
– Nincs önben félsz?
– Ugyan már, mitől kellene tartanom? Az első hét nehéz lesz, ez nyilvánvaló, de miután elül a vihar, helyükre kerülnek a dolgok, és dolgozhatunk majd szépen, csendben.
– Arra gondoltam, hogy Diósgyőrött sokan szerették Détári Lajost.
– Örülök neki, én is szeretem. Ismerem régóta, tudom azt is, hogy hirtelen haragú, talán ezért is mondott olyasmit, hogy "fúrom". Csakhogy azzal jobb, ha mindenki tisztában van: Kiprich József nem Détári Lajos helyére megy. Döme a DVTK 1910 vezetőedzője, én a DVTK BFC trénere vagyok. A DVTK 1910-nek nincs joga az élvonalbeli indulásra, a DVTK BFC-nek van. Leegyszerűsítve: semmi közöm a DVTK 1910-hez, így aztán nem is "fúrhattam" Dömét. Ez egyébként sem szokásom. ---- D ---- &
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
3 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
4 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
4 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
6 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
6 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája
Ezek is érdekelhetik