Illés Béla azon gondolkodik, hogy befejezi a labdarúgást

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2004.07.20. 22:50
Címkék
– Ön érti, mi folyik a magyar futballban?
– Ne vicceljen… – felelte a 64-szeres válogatott, ám a címeres mez viselésétől már visszavonult Illés Béla, a Lombard FC Haladás 35 esztendős játékosa. – Sajnos azt kell mondjam, teljes csőd a labdarúgásunk, tulajdonképpen fogalmam sincs, melyik csapat melyik városban szerepel éppen. Egyszerűen átláthatatlan, követhetetlen ez a történet, ezért még időben szólok, ha erről akar beszélgetni, mást keressen, én ugyanis semmit sem értek az egészből.
– Nem csodálom, mindenesetre nem ezért hívtam fel. Úgy hallottam, hogy a visszavonulását fontolgatja…
– Valóban megfordult a fejemben, hogy befejezem a pályafutásomat, de egyelőre még nem határoztam el magam. Előbb egyeztetek Bíró Péterrel, tudnom kell, hol és melyik csapatban tudnék tovább játszani. Aztán tudnom kell azt is, hogy végre megkapom-e a pénzemet, Szombathelyen ugyanis jelentős összegekkel tartoznak a játékosoknak, köztük nekem is. Csúnya világban élünk, és nem biztos, hogy ilyen közegben tovább akarom ezt csinálni. Ha van értelme, akkor talán játszom még egy darabig.

Illés Bélát az bántja, hogy neki nemcsak a labdarúgással kell törôdnie (Fotó: Unger Tamás)
Illés Bélát az bántja, hogy neki nemcsak a labdarúgással kell törôdnie (Fotó: Unger Tamás)
Illés Bélát az bántja, hogy neki nemcsak a labdarúgással kell törôdnie (Fotó: Unger Tamás)
– Megcsömörlött.
– Kicsit igen…
– Kicsit?! Ez egész pontosan mit jelent?
– Egy kiskaput még mindig nyitva hagyok magam előtt. Tudja, szeretem a focit, és ha viszonylag jó körülmények között tovább futballozhatnék, akkor gondolkodom a folytatáson. Hangsúlyozom: esetleg. Nem hinném ugyanakkor, hogy az én helyzetem lenne a legfontosabb a magyar futballban. Sokkal inkább elszomorító, hogy Magyarországon a futball gyilkolása megy már évek óta. Teljes a káosz, és ez rendkívül rossz hatással van a sportág külső megítélésére. Az elmúlt napok egyetlen pozitív eseménye Torghelle Sándor angliai szerződése volt. Nagyon örültem, hogy Sanyi a Crystal Palace-hoz igazolt. Ô Londonban futballistának érezheti majd magát, itthon ugyanis erre nincs lehetőségük a játékosoknak… ---- E ---- A
Legfrissebb hírek

Haaland szinte elnézést kért a moldovai kapustól a 11 gól miatt

Foci vb 2026
26 perce

Kerkezt és Szoboszlait is lepontozták – így értékelték olvasóink a Portugália elleni teljesítményt

Magyar válogatott
28 perce

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
1 órája

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
1 órája

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
1 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
1 órája

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2 órája

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik