Az igazát keresi a Molenbeek

V. T. R.V. T. R.
Vágólapra másolva!
2004.07.16. 21:52
Címkék
Dragóner Attila továbbra is Portugáliában van, továbbra is a Vitória Guimaraes együttesével készül, és továbbra sem tudja megmondani, mikor zárul le a zavaros története.
Mint arról többször is beszámoltunk, a válogatottban ez idáig 27 alkalommal szereplő védőjátékos – azok után, hogy június 30-án lejárt a szerződése a Ferencvárosban – Brüsszelbe utazott, ahol kettő plusz egy évre elkötelezte magát a helyi FC Molenbeekhez. Csakhogy Dragóner Attila Magyarországra hazatérve jogászokkal konzultált, akik megállapították, hamis papírokat írattak vele alá.
Ezért egy héttel ezelőtt inkább egy másik lehetőséget megragadva Portugáliába repült, a Guimaraes pedig mindent megtesz azért, hogy a középhátvédet hivatalosan is soraiban tudja.





Dragóner Attila szerint minden rendben – a belgák nem így vélekednek (Fotó: M. Németh Péter)
Dragóner Attila szerint minden rendben – a belgák nem így vélekednek (Fotó: M. Németh Péter)
Dragóner Attila szerint minden rendben – a belgák nem így vélekednek (Fotó: M. Németh Péter)
"Mindössze annyit tudok mondani: az ügyemben eljáró Stellar Group nevű iroda folyamatosan tárgyal, hogy mihamarabb lezáruljon ez a história. Nekem azt tanácsolták, semmivel ne törődjek, csak a futballal. A többi legyen az ő gondjuk" – újságolta a futballista, aki alighanem csupán reményeit fejezte ki akkor, amikor megjegyezte, a jövő hét elejére várja az ügy megoldását.
Időközben Bognár György FIFA-licences menedzsertől – aki Dragóner Attila belgiumi szerződéskötésében közreműködött – megtudtuk: a belga, a magyar és a Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) eljuttatták azt a papírt, amelyen a védő szerződéskötésének részletei szerepelnek, s amely – a belgák szerint legalábbis – bebizonyítja majd a Molenbeek igazát.
Erre a felvetésre Dragóner Attila azt felelte, mindez nem számít, az ő érdekeit képviselő szakemberek is tudják, mit kell tenniük…
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
17 perce

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
19 perce

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
20 perce

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
22 perce

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
49 perce

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
54 perce

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
1 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik