Dragóner botrányos kalandja Portugáliában folytatódott

B. B, V.GY.B. B, V.GY.
Vágólapra másolva!
2004.07.12. 21:08
Címkék
Tovább gyűrűzik a Dragóner-ügy! Amint arról beszámoltunk: a 27-szeres válogatott védő néhány napja megegyezett a Molenbeek Brussels csaptával  a belgák állítják: a magyar játékos a szerződését is aláírta , ennek ellenére Portugáliába utazott, és ott a Guimaraes csapatával készül, mégpedig arra hivatkozva: őt nem köti megállapodás a brüsszeliekhez. Korábbi hírünk szerint a belgák a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez fordulnak, és ha a fenyegetésüket beváltják, Dragóner Attila játékjogát letilthatja a FIFA.
A Portugáliában megjelenő O Jogo című napilap terjedelmes cikket közölt Dragóner Attiláról, és beszámolt a Ferencváros 27-szeres válogatott védőjének portugáliai kalandjáról. Az újság nem állít mást, mint ami a Nemzeti Sport hétfői számában is megjelent: Dragóner Attila július 9-én két évre szóló szerződést kötött az FC Molenbeek Brussels együttesével, majd a belgák hollandiai edzőtáborozása helyett Portugáliába repült, és szombaton előbb ismerkedett az élvonalbeli csapattal, hétfőn pedig már orvosi vizsgálaton vett részt. Az O Jogo – és más portugál lap is – megírta, hogy a hoppon maradt belgákat sokkolta a magyar védő sportszerűtlen lépése. Ahogyan lapunkban mi, úgy a portugálok is megírták, hogy az FC Brussels vezetői – amenynyiben a labdarúgó nem jelentkezik záros határidőn belül Brüszszelben –feljelentik a védőt a FIFA-nál.
Ám hétfőn történt más is: a belgák faxot küldtek Guimaraesbe, mert úgy vélték, iratokkal bizonyíthatják, hiteles Dragóner Attila csütörtöki brüsszeli aláírása.

A menedzser tagadta a kapcsolatot

Megkerestük a portugál klubot, ahol a csapat ügyeivel foglalkozó menedzser, Neno Barros megerősítette információnkat, miszerint Dragóner Attila valóban Guimaraesben tartózkodik, és már tárgyalt is a klub elnökével. Elárulta azt is, hogy a tegnapi vizsgálaton az egyesület orvosa mindent rendben talált a 27-szeres válogatott magyar védőnél, így már csak arra várnak, hogy a játékos ügyeit intéző Rogán Klaudia visszatérjen Portugáliába.
A portugál lapok is megemlítik Rogán Klaudiát, aki sokat tett Dragóner Attila portugáliai utazása érdekében, ráadásul szombaton együtt is látták őket a városban. A hölgy azonban hétfőtől a Budapest Honvéd hivatalos kísérőjeként Jerevánban tartózkodik (a magyar csapat MIKA elleni UEFA-kupa-selejtezőjéről szóló beharangozónk a 2. oldalon), és megkeresésünkre cáfolta, hogy neki köze lenne a Dragóner-ügyhöz.
Azonban ennek ellentmond az, amit a portugál klubnál Neno Barros közölt tegnap velünk:
"Jelenleg arra várunk, hogy Rogán Klaudia visszatérjen Guimaraesbe, hiszen ő intézi Dragóner Attila ügyeit – mondta a klub menedzsere. – A tárgyalásokat egyébként nélküle nem is tudnánk folytatni, hiszen a labdarúgó sem portugálul, sem angolul nem beszél, ami természetesen nagyon megnehezíti a dolgunkat. Így tehát nincs más megoldás, minthogy megvárjuk, míg a játékos ügyeit intéző hölgy visszatér Portugáliába és utána hamarosan aláírhatjuk a megállapodást. Nagyon szeretnénk, ha a magyar válogatott játékos nálunk folytatná a pályafutását." ---- A ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik