Az álom hamar megvalósulhat

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2004.06.28. 22:18
Címkék
"Ahogy hallom, vannak érdeklődők irántam Svájcból és Németországból is, ám klubnevekkel egyelőre nem tudok szolgálni. Egyébként az álmom az angol bajnokság, de az sem lenne ellenemre, ha a Bundesligában kellene futballoznom."
Az idézett mondatok majd három héttel ezelőtt hangzottak el, mégpedig attól a Torghelle Sándortól, aki június 6-án Kaiserslauternben lőtt két góljával főszerepet vállalt Németország 2–0-s legyőzésében. Ez a bizonyos két találat – nem mellékesen a világ egyik legjobb kapusának tartott Oliver Kahn volt a szenvedője az eseteknek… –, valamint a korábban a brazil válogatottnak lőtt gól már sejtette, a 22 éves futballista annak ellenére külföldön folytatja a pályafutását, hogy érvényes szerződés köti a kék-fehérekhez. Az elmúlt időszakban több klubbal is hírbe hozták a labdarúgót, ám egyelőre csak megtippelni lehet, hogy melyik egylet lesz az, ahol a játékos az új bajnoki évben futballozik.

Nem, nem! Torghelle Sándor két szék között nem kerülhet a földre: az MTK vezetôi biztosra ígérik, hogy a tehetséges csatár külföldön folytatja (Fotó: M. Németh Péter)
Nem, nem! Torghelle Sándor két szék között nem kerülhet a földre: az MTK vezetôi biztosra ígérik, hogy a tehetséges csatár külföldön folytatja (Fotó: M. Németh Péter)
Nem, nem! Torghelle Sándor két szék között nem kerülhet a földre: az MTK vezetôi biztosra ígérik, hogy a tehetséges csatár külföldön folytatja (Fotó: M. Németh Péter)
"Az egészen biztos, hogy Torghelle Sándor a jövőben külföldön játszik majd, ám megegyezésről annak ellenére nem tudok beszámolni, hogy már több tárgyaláson is túl vagyunk – mondta Fülöp Ferenc, az MTK Budapest klubigazgatója. – Keressük a legjobb megoldást, az egyeztetésekbe a labdarúgónkat is bevonjuk, és jó esélyt látok arra, hogy rövid időn belül minden érdekelt fél számára megnyugtató megoldás szülessen."
Torghelle Sándor hétfőn ugyanúgy részt vett a fővárosiak tréningjén, mint az előző héten, és miközben a Garami József által előírt gyakorlatokat végezte, egyáltalán nem látszott rajta, hogy közel került álmai beteljesüléséhez. Amint arról már beszámoltunk, az angol Crystal Palace szeretné megszerezni a hétszeres válogatott csatárt, és jó esély kínálkozik arra, hogy a londoni alakulat erőfeszítései végül eredményre vezetnek.
Egyelőre azonban még az MTK alkalmazottja Torghelle Sándor, így csakis arról hajlandó beszélni, hogy reményei szerint hamarosan lezárul az átigazolási ügye.
– Folyamatosan cseng a telefonom, rengetegen érdeklődnek a jövőmet illetően, ám mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy még zajlanak a tárgyalások, én pedig teszem a dolgom, azaz edzek az MTK-ban – nyilatkozta a hétfői tréninget követően Torghelle Sándor. – Bízom abban, hogy a lehető leghamarabb rendeződik a sorsom, vagyis olyan megoldás születik, ami a leendő csapatomnak, az MTK-nak és nekem is megfelelő.
– Mondja meg őszintén, ebben a helyzetben, amikor a jövője a tét, mennyire tud arra odafigyelni, hogy az edzéseken a lehető legtöbbet hozza ki magából?
– A tréningeken megpróbálok csakis a gyakorlatokra koncentrálni, ám nem tagadom azt sem, hogy a gondolataim gyakorta másutt járnak. Mindez nem tudatos, azonban akaratlanul is az jár a fejemben, hogy vajon miképpen zárul az ügyem. Nem tagadom, nagyon várom az események végét…
– Tételezzük fel, hogy az edzésen egymás közötti játék is szerepel a programban. Képes olyan intenzitással, agresszivitással futballozni, mint azt korábban megszokhattuk öntől?
– Aki ismer, az tudja, sem a mérkőzéseken, sem pedig a tréningeken nem szoktam kímélni magam. Mostanában azonban nagyon vigyázok magamra, nem szeretnék megsérülni akkor, amikor a jövőm a tét.
– Mi van akkor, ha két csapat, mondjuk a francia Rennes és az angol Crystal Palace azonos feltételekkel kívánja szerződtetni?
– Ebben az estben én döntöm el, hogy hol folytatom a pályafutásomat.
– Eljátszott már a gondolattal, hogy akár álmai bajnokságában, az angol Premier League-ban is játszhat az új bajnoki évben?
– Erről az esetről egyelőre nem akarok beszélni, de az biztos, ha az álmomból valaha is valóság lesz, akkor nagyon boldog leszek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik