Sopron: zöld út

Vágólapra másolva!
2004.05.28. 22:30
Címkék
Kedvező fordulatról számolt be Bodrogváry Iván, a honi szövetség főtitkára: úgy fest, az európai döntéshozók hajlanak rá, hogy három magyar együttes szerepelhessen a női Euroliga következő idényében.
Mindez a FIBA Europe versenybizottságának müncheni ülésén derült ki, amelyen eldőlt, hogy megemelik a legrangosabb versenysorozat létszámát, és az eddigi 16 helyett 21 csapat állhat rajthoz. Bár a reformnak nem egyenes következménye, hogy hazánk az indulási jogot három évre előre megvásároló PVSK mellett még két együttest nevezhet – ez esetben a döntős Szolnok mellett a bajnokságban harmadikként záró soproni Orsi is készülhetne –, Bodrogváry szerint az esélyeink nem rosszak."Nem szeretnék semmit sem elkiabálni, de úgy néz ki, kapunk egy szabadkártyát – mondta a sportvezető. – A jó híreknek ezzel még nincs végük, hiszen az Euroliga mellett öt csapatunk képviselheti a színeinket a második számú versenyben, az Európa-kupában. Mindez azt jelenti, hogy az ősztől nyolc magyar klub lehet ott a női kupákban, és erre még sohasem volt példa." Mint ahogy arra sem, hogy férfi Európa-ligában is legyen indulónk, igaz, ez a jog már esztendeje is adva volt, ám a Körmend nem kért a lehetőségből. Az Európa-kupában az erősebbik nem esetében is öt magyar gárda szerepelhet, feltéve persze, ha lesz annyi jelentkező.
Legfrissebb hírek

Elképesztő kapusteljesítmény a Storhamar mérkőzésén a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 perce

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
16 perce

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
18 perce

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
35 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
47 perce

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
49 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
55 perce

Szuperliga: Topolya–Mladoszt

Minden más foci
59 perce
Ezek is érdekelhetik