DVSC-MegaForce-Balaton FC 18.00

Vágólapra másolva!
2004.05.21. 20:30
Címkék
A debrecenieknek ismét a saját kezükben van a sorsuk, hiszen ha a hátralévő két mérkőzésüket megnyerik, bajnokok lehetnek. Szentes Lázár vezetőedzőnek némi fejtörést okoz, hogy fél csapatra való játékost kell nélkülöznie sérülés, illetve betegség miatt. Nehezen emésztették meg a siófokiak a Fradi elleni vereséget, ennek ellenére most már csak előre tekintenek, és a hátralévő meccseken úgy akarnak küzdeni, hogy a lehető legjobb helyen végezhessenek a tabellán. Igaz, ez már nem csak rajtuk múlik.
DVSC-MegaForce
Tomic
Bernáth
Éger
Vincze G.
Nikolov
Dombi
Habi
Sándor T.
Halmosi
Bogdanovics
Bajzát
Vezetőedző: Szentes Lázár
Kispad: 12 Balogh J. (cserekapus), 8 Madar Cs., 11 Csehi Z., 13 Selymes, 15 Andorka, 30 Kiss Z.
Sérült: Takács T. (gerincproblémák), Böőr (műtét után), Szatmári (izomhúzódás), Szekeres (beteg), Flávio Pim (húzódás)
Eltiltva:

Balaton FC
Csernyánszki
Radics
Hegedűs
Kuttor
László A.
Vörös
Virág
Juhász T.
Györök
Csordás
Sitku
Vezetőedző: Csertői Aurél
Kispad: 80 Berki (cserekapus), 2 Kovács P., 8 Sallai, 17 Zombori Z., 23 Sipeki, 77 Soós, 99 Bajevszki
Sérült: Mészáros N. (szalagsérülés), Usvat (bokasérülés)
Eltiltva: Kőrösi (három sárga lap)

Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
3 perce

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
1 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
1 órája

Női kézilabda BL: Debrecen–Gloria Bistrita

Kézilabda
1 órája

Magyar Kupa: Szarvaskend–Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik