A fiatalok nagy esélye

Vágólapra másolva!
2004.05.20. 22:02
Címkék
Csütörtök este játszotta le első mérkőzését a Varga István szövetségi edző vezette U19-es válogatott a spanyolországi Eb-selejtezőn. A tét a kontinens legjobb nyolc együttese közé kerülés, amihez igen nagy bravúrra lenne szükség, mert a tegnapi, Hollandia elleni nyitány után a házigazdával, valamint Litvániával is találkozni kell.
Feczesin Róbert beválogatása miatt az Újpest neheztel a szövetségre (fotó: M. Németh Péter)
Feczesin Róbert beválogatása miatt az Újpest neheztel a szövetségre (fotó: M. Németh Péter)
Feczesin Róbert beválogatása miatt az Újpest neheztel a szövetségre (fotó: M. Németh Péter)
Feczesin Róbert beválogatása miatt az Újpest neheztel a szövetségre (fotó: M. Németh Péter)
Feczesin Róbert beválogatása miatt az Újpest neheztel a szövetségre (fotó: M. Németh Péter)
Feczesin Róbert beválogatása miatt az Újpest neheztel a szövetségre (fotó: M. Németh Péter)
Ami pedig tovább nehezíti a mieink dolgát, hogy pusztán a csoport legjobbja léphet tovább.
Újpesten viszont háborognak az utánpótlás Eb miatt, illetve konkrétan azért, mert Feczesin Róbert, a lila-fehérek tehetséges csatára szerepléséhez mindenképpen ragaszkodtak az együttesnél. Mint Sallói István, a Megyeri útiak ügyvezető igazgatója elmondta, szerinte ezzel az MLSZ durván befolyásolja a bajnokság végkimenetelét.
"Már korábban egyeztettem Berzi Sándorral, megbeszéltük, hogy kevés a játékosunk, mindenkire szükségünk van a hajrában – mondta a lilák gazdasági társaságának vezetője. – Gazdasági és sportszakmai okokat soroltam fel, de ő Varga Istvánhoz irányított. Abban maradtunk, hogy ha az utolsó két fordulóban nem lesz esélyünk az első helyre, akkor mindenképpen elengedjük a játékost. Viszont most úgy állunk, hogy ha nyerünk vasárnap, akkor nagyon nagy esélyünk van az aranyéremre. Sajnos Bükszegi Zoltán eltiltása miatt nem állhat a csapat rendelkezésére, Rajczi Péternek pedig két sárgája van, ha újabbat kap, akkor nem marad csatárunk az utolsó bajnokira. Varga István teljesen elzárkózott a megbeszéléstől, mint mondta, nem érdekli az Újpest szereplése. Ez már csak azért is furcsa, mert ezerkilencszáz-kilencvenben az ő irányításával lett bajnok a klub. Még meg is fenyegetett minket, ha nem engedjük el a játékost, akkor pontokat vonnak majd le az Újpesttől… Szerintem a válogatottban könnyebb pótolni egy játékost, mint egy szűk kerettel dolgozó egyesületnél. Ha bajnokok leszünk, akkor százmilliót kapunk, ha csak harmadikok, huszonötöt. Utóbbi esetben nehéz lesz megmagyarázni a tulajdonosnak, aki Feczesint fizeti, miért nem szerepelt a futballista az utolsó két meccsen, és miért esett el ő hetvenmillió forinttól…"
Egy jó hírünk azért van a végére: a Sport1 csatorna jóvoltából a magyar csapat összes mérkőzését láthatják.

A magyar U19-es keret: Kemenes Szabolcs, Somogyi Csaba, Bergmann Balázs, Kovács János, Horváth Gábor, Mohl Dávid, Jeremiás Gergő, Vadócz Krisztián, Dancs Roland, Selei András, Zsidai László, Imrik László, Ignácz Zoltán, Laki Balázs, Pál András, Feczesin Róbert, Rudolf Gergely, Tőzsér Dániel
Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
3 perce

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
1 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
1 órája

Női kézilabda BL: Debrecen–Gloria Bistrita

Kézilabda
1 órája

Magyar Kupa: Szarvaskend–Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik