Van edző Békéscsabán!

Vágólapra másolva!
2004.05.18. 22:03
Címkék
Mint korábban írtuk, Supka Attilát Németh Zoltán, a csabai csapat korábbi pályaedzője váltotta a kispadon.
Németh Zoltán tegnap elmondta, hogy három plusz két mérkőzésre szóló megbízást kapott, és mint megbízott edző ül a hátralévő fordulókban a kispadon.
"A matematikai esély él az osztályozós hely elkerülésére, ami a következő három fordulóban végleg eldől, ennek ellenére öt meccsre szóló megbízást kaptam – mondta Németh Zoltán. – Addig is természetesen mindent megpróbálunk elkövetni, hogy a tabellán az osztályozót jelentő vonal fölé kerüljünk, és szeretnénk győztes meccseket magunk mögött hagyni. Annál is inkább, mert ha mégis osztályozóra kerülne sor, nem mindegy, milyen lelkiállapotban kerül oda a csapat. Hasonló módon kívánom folytatni a munkát, úgy, ahogyan azt Supka Attila is tette, a hátralévő két-három hétben már nem lenne értelme bármin is változtatni. A szakmai munkával amúgy sem volt probléma. Attilával megbeszéltem mindent, aki elmondta, rám nem haragszik, és ő a helyemben ugyanígy cselekedett volna. Remélem, sikeresen fejezem be azt a munkát, amit együtt elkezdtünk."

Szavazás

Ki játszik osztályozót?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Csikvánd – megújult öltözők, új klubhelyiség

Minden más foci
27 perce

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
33 perce

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
57 perce

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
1 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
1 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
1 órája

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
2 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik