NB I B: Vác–REAC 0-2

Vágólapra másolva!
2004.05.12. 21:35
Címkék
SZÖGLETARÁNY: 4:8 (3:4)
13. perc: Pomper a jobbösszekötő helyéről, húsz méterről végzett el szabadrúgást, lövése a sorfal mellett elsuhanva, Kiss Szabolcs kezét érintve kötött ki a bal alsó sarokban. 0–1
33. perc: Havrán cselezgetett az alapvonal és az ötös találkozásánál, majd beadását Lendvai három méterről fejelte a kapu közepébe. 0–2

Magabiztosan játszva győzött az osztályozóra esélyes REAC.

Mestermérleg
Szabados György:
– Jobb csapat a REAC és jobban is játszott. Megérdemelt győzelmet aratott.
Bognár György: – Az első félidőben jól játszottunk, és ekkor el is döntöttük a mérkőzést.

Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása
NB I B: fordulóról fordulóra
Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
26 perce

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
7 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
7 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
8 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
8 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik