Matáv Sopron–Ferencváros 19.00

Vágólapra másolva!
2004.05.11. 21:15
Címkék
A Ferencváros vendégjátékára már elővételben majdnem az összes belépő elkelt. A fővárosiak honlapján rendszeresen megszavaztatják a szurkolókat, a héten az egyik kérdés az volt, milyen eredményt ér majd el az együttes Sopronban. A drukkereket elbizonytalanította az egymás utáni négy vereség, a válaszadók 53 százaléka szerint ezúttal is kikap a Fradi& Ugyanakkor szavazhattak a szurkolók arra is, hány emberrel fejezi be a meccset az FTC  nos, a válaszadók harmada szerint rekorddöntés lesz, négy játékost is kiállítanak&
Matáv Sopron

Milinte
Horváth A.
Lambulics
Pető
Hanák
Sira
Lazics
Pintér Z.
Huszti
Tóth M.
Balaskó

Edző: Dajka László
Kispad: 33 Hajdú (cserekapus), 2 Horváth L., 5 Vasas, 15 Sifter, 17 Muzslay, 19 Fehér Z., 30 Cseke
Sérült:
Eltiltva: Grósz, Bagoly (mindkettő három sárga lap)

Ferencváros

Szűcs L.
Vukmir
Dragóner
Botis
Rósa D.
Kapic
Gyepes
Szkukalek
Gera
Penksa
Tököli

Vezetőedző: Pintér Attila
Kispad: 1 Udvarácz (cserekapus), 3 Takács, 8 Nógrádi, 17 Sasu, 28 Károlyi, 9O Sowunmi
Sérült: Somorjai (szalagszakadás), Zováth (húzódás)
Eltiltva: Leandro, Lipcsei (piros lap), Bognár Zs.(három sárga lap)


Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
2 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
3 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
3 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik