Szepessy Lászlóé a kispad

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2004.04.25. 21:09
Címkék
Lengyel Ferenc edzővel közös megegyezéssel szerződést bontott az NB I B-s Dunaújváros vezetősége. A mai naptól  a hátralévő hét mérkőzésen  Szepessy László ül a kispadon.
A szakmai igazgatói feladatot továbbra is Kovács András látja el, a tervek szerint Lengyel Ferenc utánpótlás-menedzserként marad a DFC kötelékében.
"Pénteken már volt egy beszélgetésem a vezetőkkel, és akkor értékeltük a mögöttünk álló időszakot – mondta Lengyel Ferenc. – Noha a diósgyőri kudarc után nem volt éppen kellemes a társalgás, akkor még nem számítottam arra, hogy hamarosan távoznom kell. A Kaposvártól elszenvedett vereség után nem sokkal szóltak, hogy vasárnap reggel jelenjek meg az elnök úr irodájában, és ott bejelentették, hogy a továbbiakban nem számítanak a munkámra. Csalódott vagyok, hiszen meggyőződésem, hogy rossz időpontban váltottak le. A csapat taktikusan futballozik, és most jöttek volna azok a mérkőzések, amelyekre nagyon készültünk hetek óta, és amelyeken eredményesebbek lehettünk volna. Mindezek ellenére ez a majdnem egy év csodálatos volt a számomra. A visszajelzésekből érezhettem, hogy jó munkát végzek a játékosokkal, és azt is hiszem, hogy van érzékem az edzősködéshez. A kedvemet tehát nem veszítettem el, és remélem, hamarosan újra dolgozhatok majd."
A Lengyel Ferenc helyére érkező Szepessy László legutóbb a Vasasnál dolgozott edzőként, ugyanakkor örömmel tér vissza Dunaújvárosba, hiszen – mint mondta – a családja is a városban él.
Legfrissebb hírek

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
1 perce

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
7 perce

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
35 perce

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
35 perce

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
36 perce

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik